Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Műfüves sportpályát adtak át - képgaléria

A Kovács Margit Óvoda Gyermekeiért Alapítvány 2006-ban jött létre azzal a céllal, hogy segítse a gyermekek testi-lelki fejlődését, szemléltető eszközök korszerűsítését, fejlesztését.

Segítse az egészséges életmód kialakítását sportolási lehetőségek megteremtésével.

Eddig már kicseréltük, bővítettük az udvari játékokat EU-szabványnak megfelelő játékeszközökkel, sportrendezvényeket, kirándulásokat támogattunk.

Családi programokat szerveztünk az ide járó gyermekek szüleivel közösen.


Fotók: Szük Ödön
Alapítványunkat a szülők támogatják, egyetértenek céljainkkal, s ők is azt szeretnék, ha gyermekeik minél magasabb szintű fejlesztésben részesüljenek.

A támogatásuk többnyire egyéni felajánlások, szülői bál szervezés, téglajegyek vásárlása, adó 1%.

A műfüves sportpálya megépítését már régóta terveztük, de az anyagi fedezet nagyon lassan gyűlt össze.

Most állt rendelkezésre 2 millió forint, amit Borsi Róbert és Kovács Tamás önkormányzati képviselő úr segített kiegészíteni ahhoz, hogy a pálya megépítésre kerüljön. Így készült el a pálya 4 millió forintból.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kigyulladt egy fa a győri belvárosban - fotók

"Győrben este 6 óra körüli időben felgyújtottak egy termetes fát a Rába kettős híd belváros felőli… Tovább olvasom