Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Minek is a KRESZ?

Furcsa és ellentomdásokkal teli közösség ez az úgynevezett autós társadalom. Nem nagyon értem a működését. - tudósítónk, Giczi László írása.
Így parkolunk mi
Így parkolunk mi Sopronban

Furcsa és ellentomdásokkal teli közösség ez az úgynevezett autós társadalom. Nem nagyon értem a működését. Persze talán logikusan, racionálisan nem is igazán magyarázhatóak „íratlan" szabályai, törvényszerűségei. Sokan azt mondják, viselkedésünk az utakon, pontosan tükrözi hazánk, és benne a mi, lelki, szellemi állapotunkat. Azt hiszem mélységesen egyet tudok érteni ezzel a gondolattal. Cinkos összekacsintások, türelmetlenség, kivagyiság, a tolerancia, a megértés és az alázatosság teljes hiánya. Pár kifejezés, amiről nem feltétlenül, csak a közlekedés juthat eszünkbe.

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító
"Kedd délután készítettem a színház mögött. A tulaj csak egy pizzáért ugrott be a sarki büfébe"- írja Tudósítónk.

Furcsamód, miután traffipaxot lát valaki az út szélén, egyből valami belső késztetést érez, hogy kezével, lábával integessen minden szembe jövőnek, jelezvén a "veszélyt", hogy lassítson, ha nem akarja büntetésével felborítani a családja költségvetését. Majd persze pár kilométer megtétele után, ugyanez az illető, anyázva és dudálva tolja le az útról, a szabályosan közlekedőket, mintegy demonstrálván "kiváló" vezetési képességeit. Talán az eszébe sem jut, hogy aki betartja a sebességhatárokat, nem feltétlenül rutintalansága miatt teszi ezt. Sőt, mondhatnám azt is, hogy mindnyájunk közül ő a legrutinosabb!
De ugyanígy említhetném azokat a motorosokat is, akik -persze helyzettől függően- vélt vagy valós sérelmeiket, hánytorgatják az autósokkal szemben, s lépten, nyomon felhívják az ő, az autósok figyelmét, a "fair playre" a közlekedésben. Sokan közülük, gond nélkül előznek autósorokat 160-180 km/órássebességgel a főutakon és szlalomoznak egykeréken a buszok között, a városban. És természetesen ők is a "rutinos" sofőrök közé tartoznak...hova máshova...

Így parkolunk mi Győrben >>

Sorolhatnám még sokáig az ilyen és ehhez hasonló, persze ránk, emberekre és azt hiszem, ki merem mondani, ránk, magyarokra oly jellemző történeteket.

A fél ország felhördült, mikor szárnyra kapott a hír, hogy jelentős mértékben, fogják, és mára persze már emelték is a közlekedési kihágások büntetési tételeit. A „Hogy képzelik ezt?" finom már majdhogynem udvariasnak tűnő kérdéstől, „A jó … anyjukat!" indulatos felkiáltásig sokminden elhangzott e változtatás kapcsán.

Mégis, nem lenne célravezetőbb egyszerűen betartani a közlekedési szabályokat? Nem volna jobb, ha minden közlekedőt értem ezen, gyalogosokat, bicikliseket, motorosokat, autósokat, kamionosokat, traktorosokat egyenrangú partnerként kezelni az utakon, minden eseteleges hibájukkal együtt, és nem folyamatosan az ellenséget, és az ellenfelet keresni bennük? Akiknek mellesleg feltétlenül a tudtára kell hozni különféle úton módon, hogy mennyire bénák és, hogy persze mi, mennyire jók vagyunk.

Sokan azt mondják, egyszerűen alkalmazkodni kell a helyzethez. Aki erre nem képes, ne üljön autóba, mert veszélyezteti azt a sok „rutinos" vezetőt, akik -mellesleg fittyet hányva a szabályokara-, képesek felvenni a modern kor ritmusát, tempóját.

Soproni parkolásművészet


Nem és nem! Nem kívánok és ne is várják el tőlem, hogy alkalmazkodjak hozzájuk. Nem is nagyon értem ezt a felvetést. Úgy tűnik, mintha fordítva ülnénk a lovon. Azt hiszem, ez ismét visszavezet minket azon gondolatomhoz, melyszerint a közlekedés, társadalmi viszonyaink és állapotunk tükörképe. De ennek fejtegetése, már messzire vezetne.

Végezetül álljon itt inkább két elgondolkodtató hozzászólás, mely egy sajnálatos tragikus baleset, és az e körül kerekedett kis vita kapcsán fogalmazódott meg egy honfitársunkban. Azt hiszem, nem lesz nehéz levonni a konzekvenciákat, persze hogy ezt ki miként teszi, ezt már nem az én tisztem megítélni…


“Sok Hülye ! 21évsen nincs rutinja az embernek?! megsugon több rutinja van mint egy 20éves jogsival rendelkezőnek! más a világ más az élet! kicsit gyorsabb a tempó nem gondljátok! legszivesebben letolnám az árokba azokat akik "kresszt pontosab betartva" közlkekednek! aki kressz szerint közlekedig azt éven belül szó szerint le fogják tolni az útról.. Nézz kürül pesten ha nem tudsz közlekedni a forgalommal akkor menj metróval... mert aki betertja azok okozzák a dugókat! de nem is emlitem Londont! szoval aki rutintalanságról beszél meg hogy neki igy van 10-20éve jogsija az fogja be szépen a pofáját... semmit sem tud a mai vezetési anomáliákról.. Részvétem a családnak! Nyugodj Békében!"


“Oktatósautós te csak oktass de az a kanyar simán megy 200 is de nem ez a lényeg az kiderült h egy érzéketlen hülye vagy!!egyáltalán ismered azt a szakaszt mert én elég jó!!!!!!!ugyhogy töszmörögj az oktatós autóddal pesten lehet elvesznél mert a betanult utvonalon kívűl mást nem ismersz!!!!!!!áááááááááááááá
Idióta!!!"

Tisztelettel: Giczi László

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. Korrekt 2008. szeptember 25. 23:33
    „....aranyaim, ez mind szép és jó, hogy reklamálunk észreveszünk az ilyen idióta dolgokat is és itt leirjuk vagy a haveroknak elmeséljük.....de hól vannak a rendörök meg a parkoló örök?
    Én már nem egyszer szóltam Györbe a rendörnek mikor szépen elsétált egy halom szabálytalanúl parkoló jármü mellett.
    Ugy nézett rám mint ha a marsról jöttem volna, ÉRTITEK?

    Biztos egyedül voltam abban az évben aki ezt megjegyezte:(

    Garantálom, hogy fél év allatt rendet tennék a városba ha én lennék a szbálysértési osztály fönöke, EZ ENNÉL NEM EGYSZERÜBB.”
  • 24. Fafnír 2008. szeptember 25. 22:24
    „őőőőő... nekem az a szép színes matricás, fényhiddal meg minden izével ellátott fehérszínű "rendőrség" feliratú versenyautó tetszik a kapubejáróban! Gondolom, a magyarázat erre is a "szükség törvényt bont" ugye? :D”
  • 23. Josh 2008. szeptember 25. 18:58
    „16. igen, igazad van, és mégsem. Tényleg baj van a KRESZ-szel, nem vádolható korszerűséggel, naprakészséggel, rugalmassággal. Igen, a rendőrök időnként - gyakran - értelmezik tévesen a szerepüket a mindennapok forgalmában. Igen, valóban változtatni kellene. DE! Amíg nem történik meg mindez - és a változás siettetéséhez szerintem igencsak hozzájárul az, hogy beszélnek a dologról az általad "szar"-nak titulált propagandák által - szóval, amíg nincs más, addig a KRESZ jelenlegi formájában érvényes az utakon. Mi történne, ha mindenki egyéni értelmezése szerint közlekedne? Jobb nem belegondolni. Arról nem beszélve, hogy kis ország vagyunk, kis távolságokkal. Egyszerűen nem látom be, hogy értelme lenne őrültként közlekedni, percekért.”
  • 22. fontos 2008. szeptember 25. 18:17
    „köszi”
  • 21. holló 2008. szeptember 25. 18:15
    „amúgy elvileg 60 napon belül”
  • 20. holló 2008. szeptember 25. 18:14
    „egy óvatlan pillanatban de az nem számla lesz hanem egy barnaszinű kemény papir amire majd illetékbélyeg kell elvileg”
  • 19. fontos 2008. szeptember 25. 14:18
    „Ha valakit lefotóznak gyorshajtásért, mikor jön ki kb. a számla?”
  • 18. Megyeri Tibor 2008. szeptember 25. 13:45
    „Na ja 16-os hsz. De a fejétől bűzlik minden. Sikeresen állították meg a gazdaságot, sikeresen amortizálták le a közerkölcsöt és úgy tűnik sikeresen fékezik le a közlekedést is. Haladó szemléletű, gyorsító, javító intézkedést még nem láthattunk ezektől. Persze nem a politikát keverem a közlekedésbe, hanem a politikánk olyan, amilyenek mi magunk vagyunk, amit megérdemel a többség, az ország. Oda-vissza működik minden.”
  • 17. győriiiii 2008. szeptember 25. 13:40
    „Amíg a közterület felügyelők a napon pihengetnek nem is lesz rend a városban!!! a bizonyíték: http://www.kisalfold.hu/forum-kepek/208/B2078299.jpg”
  • 16. közlekedésről 2008. szeptember 25. 13:39
    „Ennyi birkát! Nem veszitek észre, hogy a túlzott szabályozás az egyik fő oka ennek az ellenségeskedéseknek, frusztrációknak az úton? Miért nem lehet élni és élni hagyni elven közlekedni? Miért kell mindenkire ugyanazt rákényszeríteni? Ha egy valaki tetű, akkor a többi is legyen az? A rengetek kint "felejtett" korlátozótábla, nem indokolatlan? Undorító már az egész fórum és a Kisalföld ezzel a szar propagandával, hogy tartsuk be a KRESZ-t. Nem lehet a KRESZ-t mindig mindenhol betartani, illetve nem is a KRTESZ-szel van a baj, hanem azokkal, akik eldöntiik hopl mennyivel kéne menni és kirakják a táblákat. Azokkal is baj van, akik a szabályok betartatására kéne, hogy rávegyenek minket, tehát a rendőrökkel. Ahhoz képest, hogy itt mennyien tartják be a sebességhatárokat, ha kimegyek akármilyen útra, minimum minden második közlekedő gyorsabban megy, mint amennyivel lehetne akár városban, akár máshol. És nem ezzel van a baj!!!!! Azért mert vannak akik be vannak szarva, attól én nem fogok annyival menni, amennyivel kitáblázták! Én döntök és én vállalom a felelősséget is érte. 20 éve vezetek különböző járműveket és érdekes módon mindig más okozott nekem kárt amiben ők voltak a hibásak. Nem vagyunk egyformák, nem egyformák az autók sem, rendkívül sok tényezőtől függ a közlekedés. A tolerancia és a figyelem lenne a megoldás és nem a korlátozás, valamint a felelősségek vállalása.”
  • 15. szerviztulaj 2008. szeptember 25. 11:45
    „9.-es hozzászólónak van igaza.
    Autószerelő vagyok. A műhely előtt egész héten száguldozó karonülő
    aki még az ülésben sem tud rendesen ülni,nem tud az udvarból kitolatni ha már két autó van körülötte.Csak meg kell nézni a többság autóját. A tesztautón nincs annyi horpadás mint sok autóján.”
  • 14. Tabornok 2008. szeptember 25. 11:36
    „Kevés a közúti ellenőrzés a szabálytalanul parkoló autókra irányítva.
    A jelenlegi szabályok betartatása is elég lenne, de a rendőrség valamiért nem teszi ez ügyben a dolgát. Győrben a kossuth utca elején a templom környékén szabálytalanul parkoló autók vannak, minden nap. Záróvonal mellett, megnehezítve a közlekedést, veszélyhelyzetet okozva parkolnak.”
  • 13. pfff 2008. szeptember 24. 08:45
    „"Cinkos összekacsintások, türelmetlenség, kivagyiság, a tolerancia, a megértés és az alázatosság teljes hiánya."

    Ezen csodálkoznak? Nem a hétköznapi közlekedő hirdette ki a "Zéró Toleranciát".
    Hogy is van az a közhely? A fejétől bűzlik a hal!”
  • 12. pfff 2008. szeptember 24. 08:40
    „Ezen az 1%-on nem veszünk össze. :)
    Csak a "törvényszerű" kivételek miatt írtam.
    Azért megnézném, hogy azok közül akik a KRESZ szigorítását kérik, milyen százalékban képviseltetik magukat, az autós/biciklis/gyalogos/egyéb területen?
    Illetve azt is, ha például egy gyalogos átmegy a piros lámpánál a zebrán, és utána kapna egy csekket százezer forintról a szabálytalanságért...
    Vagy elindul a zebrán, mikor villog már a zöld jelzés, és féluton kap egy pirosat, illetve utána pár tízezer forintról egy csekket.”
  • 11. 10.-nek! 2008. szeptember 24. 08:05
    „99%-ban csak az autósokat is ellenőrzik!Sőt! Inkább 100%-osan. Még nem láttam,hogy gyalogost vagy biciklist annyi buzerálnának mint autóst!Pedig sokkal több szabályt megszegnek!”
  • 10. pfff 2008. szeptember 24. 07:57
    „Azért az sem ártana, ha a tisztelt "dögöljön meg az összes szabálysértő" típusú emberek kicsit magukba néznének, hogy ők mindig teljesen 100%-osan betartják-e a KRESZ-t (legyen az sebességkorlátozás, vagy esetleg csak az index kirakása)? Mert nem lehet az összes balesetet a gyorshajtók számlájára írni. Sajnálatos módon a KRESZ betartása mellett is történnek balesetek. Amibe utólag bármit bele lehet magyarázni.
    Akár tetszik akár nem, a KRESZ minden közlekedésben résztvevőre vonatkozik (legyen az autós, motoros, biciklis vagy egyéb).
    Sajnálatos módon a bűntetések viszont 99 %-ban az autósoknak szólnak. Ezen kéne változtatni, nem a KRESZ-en.”
  • 9. rutintalan? 2008. szeptember 24. 07:46
    „Mindkét hozzászóláson látszik,hogy kissé még fiatal és " butácska" gyerekek írták.Az egyiket nekem szánták, mert én írtam ,tegnap,hogy nincs az a kanyar amit 200-al biztonságosan be lehet venni!
    Kaptam is érte rendesen.Pedig ahogy az eset is bizonyítja igazam volt!De ezeknek a gyerekeknek csak a BMW lebeg a szemük előtt! Majd szépen kinőnek ezekből az ostobaságokbó! Legalábbis adja nekik a Jóisten!”
  • 8. Korrekt 2008. szeptember 24. 01:02
    „7. noname3 2008.09.24. 00:25
    ***************************************************

    ...............mert az egész világon igy van, ha nem lenne akkor sok esetben motorcsónakkal kellene utaznod.
    Gyenge kérdés volt:)

    Ez a 2 vitéz hozzászoló nem sokáig fog hencegni, ez biztos. Nem fogják meguszni az árkot vagy a fatörzset, csak ne másba rohanjanak.”
  • 7. noname3 2008. szeptember 24. 00:25
    „... azért én arra is kíváncsi lennék, hogy mi szükség van a közel 1 méter mély árkokra ? mert ha már éppenséggel nem az út melletti egyik fát találja meg az ember akkor egy tekintélyes árokkal találja szembe magát... nehogy már valaki is megússza, ha úgy adódik ...”
  • 6. Fafnír 2008. szeptember 23. 23:44
    „Ez igen! Gratulálok a két "értelmes" kommentelőnek és van egy olyan spúrom, hogy már készítik a helyüket a pokolban. A lényeg, hogy gondosan ügyeljenek arra, hogy vétlent ne nyírjanak ki, miközben egy szánalmas szaltózással, alacsonyan, nagy sebességgel elszállnak az útról.
    Pont az ilyen barmok miatt keményítették a szabályrendszert, ami ugye mindenkit kellemetlenül érint.”
25 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szüreti felvonulás Gyömörén

Gyömöre - Szüreti felvonulást és bált rendeztek Gyömörén. Tudósítónk fotókat is küldött az… Tovább olvasom