Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Megtört arcok Afganisztánból - Interjú Füsi Csabával

Füsi Csaba első önálló kiállítása nyílt meg a győri Petőfi Művelődési Házban.
A 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél szolgáló egészségügyi katona hét hónapot szolgált Észak-Afganisztánban.

- Honnan az indíttatás, hogyan került kapcsolatba a fotózással?
- Édesapám már gyermekkoromban megtanította a fotózás alapjait, majd elvégeztem egy fotós tanfolyamot. Nagyon jó érzés egy–egy jól sikerült fotót megtekinteni, ahogy látja az ember a saját maga alkotását. Persze mindenki másképp éli meg a vizuális világot, így a fotókat is.

- A fejlődő technika a fotózás területén is nagy átalakuláson ment keresztül, ön is követte a fejlődést?
- Igen, körülbelül 10 éve tértem át a filmes technikáról a digitálisra, először csak egy kis kompaktot használtam, aztán 5 éve már egy komoly tükörreflexes digitális géppel fényképezek.

- 2010 novemberétől-2011 júniusáig a magyar-amerikai Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport tagjaként (OMLT 5. váltás) Észak-Afganisztánban teljesített szolgálatot egészségügyi katonaként, miként adódott lehetősége fotózni?
- A misszióm során rengeteget utaztam katonai járműveken, és amikor csak lehetőségem adódott, elővettem fényképezőgépemet és megörökítettem azokat a pillanatokat, amiket úgy éreztem, hogy fontosak megőrizni az utókor számára.

- Milyennek találja az ottani embereket, azok hétköznapjait?
- Nagyon más világban élnek, sokkal kevesebb az infrastrukturális fejlődés, mint idehaza, az emberek mentalitása is különbözik a miénktől. Az életüket még nagyon kemény keretek közé szorítják az iszlám szabályai.

Füsi Csaba
Füsi Csaba


- Alkotásaiból kitűnik, hogy megpróbálta láttatni az érzelmeket, a táj szépségét, sivárságát és a benne rejlő más világot. Mit gondol sikerült fényképein keresztül rálátni az afgán emberek életére?
- Teljes mértékben nem, hiszen a fotózás során csak pillanatok kerültek lencsevégre, viszont benne vannak azok a színes képi világok, amelyek furának tűnnek az európai emberek szemszögéből nézve. Az ott élők tudják csak milyen az ő sorsuk, mi csupán egy kis részét látjuk mindennapjaiknak, ugyanakkor a fotóimon is látszik egy–egy meggyötört arc.

- Miként fogadták kollégái, barátai a fotókiállítás hírét?
- Kifejezetten jól esett, hogy szinte zsúfolásig megtelt a kiállítás helyszíne a megnyitó alkalmával, és rengeteg gratulációval ismerték el munkáimat. Érkeztek jelenlegi és volt kollégák, régi barátok, ismerősök, és nagyon sokan voltak olyanok, akik ismeretlenül is gratuláltak elkészült munkáimért.

- Akik valamilyen okból nem tudtak elmenni a megnyitóra, még lesz lehetőségük megnézni a fotóit?
- Igen. A kiállítás március 14-ig, hétfőtől-péntekig 8.00 és 20.00 óra között látogatható a Petőfi Sándor Művelődési Házban.

Olvasóink írták

  • 1. Tabornok 2012. február 26. 18:45
    „De joó, hogy már nem vagy ott! Ezt megúsztad. Remélem a többit is túléled!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hogy lehet ez? Fekete paca a körteitalban - fotók

Olvasónk furcsa "képződményt" talált a körteitalban. Tovább olvasom