Kisalföld logö

2018. 08. 19. vasárnap - Huba 18°C | 30°C Még több cikk.

Már Győrben is lehet ˝ringatni˝ gyermekeinket!

Nemrégiben egy hetente megjelenő színvonalas magazinban olvastam a Ringatóról. Megtetszett a cikk és amiről szólt, ezért mindjárt keresni kezdtem, hogy hol van a közelben ilyen foglalkozás. Szerencsére szeptember óta Győrben, a Petőfi Művelődési Központban is lehet ringatni a kicsiket - írja tudósítónk, Kajtár Csaba.
Mi is ez?

A győri Ringató foglalkozások vezetőjével Bertha Theodórával beszélgettem, hogy miről szól ez a program. Theodóra 29 éves, győr-moson-sopron megyei születésű ifjú hölgy, aki már gyerekként megismerkedett a népzenével és annak lélekformáló hatásával. A zene központi helyet kapott életében, országos népdalversenyekre járt, később elvégezte a Tanítóképző mellett a Konzervatóriumot, előadóművészi képesítést szerzett, jelenleg zeneterápiát tanul Pécsett.


A Ringató egy, a Kodályi elvekre épülő országos zenei-nevelési program. Kodály mondta 1948-ban egy párizsi konferencián: "Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei nevelése, azt találtam felelni: kilenc hónappal a születése előtt. Első percben tréfára vették, de később igazat adtak. Az anya nemcsak testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel... még tovább mennék: nem is a gyermek: az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése." Dr. Gállné Gróh Ilona, a Ringató megálmodója révén a foglalkozás 17 éves múltra tekint vissza.


A Ringatón egyszerű, a szülők és a gyerekek számára is könnyen megtanulható mondókák és dalok hangzanak el. A dalanyag kizárólag az ősi, tiszta forrásból származik, őrizve ezzel magyarságunkat és hagyományainkat. A Ringató „célközönsége" a bölcsődés korú gyermekek és szüleik. Theodóra elmondja, hogy a tapasztalatok szerint a „ringatott" gyerekek érzékenyebbek a környezet rezdüléseire és nyitottabbak a világra Ezen felül a szülő/nagyszülő és gyerek kapcsolata is jobban alakul, mivel a játékok nagy része, ölbeli, páros. A foglalkozásokon a gyerekek közel kerülnek a hangszerekhez, mivel a dalokat hangszeren kísérik, gitárral, hegedűvel, triangulummal, furulyával. Később ezekből a zenei ingerekből, hangulatokból, élményekből táplálkozhatnak. Az felejthetetlen volt, amikor Theodóra a Kis kece lányomat furulyán játszotta, a gyerekek tátott szájjal, áhítattal hallgatták. Nem szabad elfelejteni, hogy a ringatás ne érjen véget a Ringató foglalkozás után. A megtanult dalokat és mondókákat, ölbeli-és lovagoltató játékokat nap, mint nap gyakorolni kell a gyermekünkkel, hogy a zene része legyen a kicsik mindennapi életének.


Beszélgetésünk után elkezdődött a foglalkozás, népdalokkal, mondókákkal, játékokkal. A gyerekek és a szülők ámulva hallgatták Theodóra csodálatos hangját, ahogy egy mári-cseremisz népdalt énekelt.

A foglalkozás fél órája vidáman, sok nevetéssel telik és a végén az anyukák az új dalokat dúdolgatva indulnak haza.

Aki szívesen csatlakozna a győri Ringató foglalkozásokhoz, kattintson az alábbi linkre információért:

http://www.ringato.hu/?p=educations&city=75

A Ringatóról általában itt olvashat:

www.ringato.hu

Olvasóink írták

  • 5. Dr.Horváth 2009. november 02. 15:25
    „Bizony, nagyon fontos ezeknek az értékeknek a megőrzése! Az ölbeli játékok nem csak a zenei képességet fejlesztik, hanem a szülő-gyerek kapcsolatra is nagyon jó hatással vannak. Sajna mi vidékről nem tudunk erre bejárni, de itthon sok ilyet játszunk. Mindenkinek ajánlom egyébként Forrai Katalin: "jár a baba, jár" c. könyvét, mi abból tanultunk nagyon sok ilyen játékot.”
  • 4. Silhouettephotos 2009. október 31. 20:48
    „A mi kislányunk a negyedik alkalom után már csinálja a "borsót főztem"-et... és elkezdi dúdolni a Laci bátyámat...”
  • 3. dominga 2009. október 31. 10:11
    „Mi nagyon orulunk, hogy Gyorben ujra van Ringato. Kislanyommal egyutt nagyon elvezzuk, Theodora valoban csodalatos orakat tart. Gyertek Ti is!”
  • 2. Silhouettephotos 2009. október 29. 16:50
    „Volt aztán eltűnt, most szeptembertől indult újra.”
  • 1. kefejoli 2009. október 29. 12:27
    „Ringató eddig is volt Győrben, csak más hölgy tartotta. :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Töltéstava 75 éves

A község fennállásának 75. évfordulóján címert és zászlót avatott a falu. Tovább olvasom