Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Május első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza.
Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték.

Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját.



Az ünnep május első vasárnapján nem csupán egy napra szól. A hétköznapok tisztaságának kell tükröznie az anyák körüli környezetet, segítőszándékkal közeledve a problémák megoldása esetén.

Nem szabad hagyni, hogy egy nap legyen az anyák ünnepe, hiszen mindannyiunk édesanyja nagy tiszteletet övez, felnevelt, ápolt és gondozott bennünket. A gyermeki mosoly, a csöppnyi odaadó szeretet külső megnyilvánuláson alapulóan, illetve belső érzelmek kinyilatkoztatásának folyamán, csodálatos örömet tud nyújtani egy anyának.



Májusban, amikor nyílnak az orgonák, az illatával betöltődik a tér, s tudatosul mindannyiunkban, hogy eljött ismét az év egyik legfontosabb ünnepe, az anyák napja.

Édesanya, mama, anyu, ezen szavak minden gyermek életében fontos közeget alkotnak, hiszen ha fájdalom éri vagy örömet kíván megosztani, minden tekintetben elsőként a legmegbízhatóbb emberhez fordulnak, az édesanyákhoz.

Anyák napján, nem kell senkinek sem szégyenleni ha egy – egy könnycsepp kicsordul a szemekből, különösen azok számára nem, akiknek sajnos már nem adatott meg, hogy személyesen tudják megköszönni azt a legszebb ajándékot, amikor megszülték gyermekeiket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Dupla Kávé Likócson

Este fél 8 órai kezdettel lépett a Likócsi Közösségi Ház udvarán felállított sátor színpadára a… Tovább olvasom