Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

Hatodik alkalommal rendeznek Veréb Fesztivált Csornán

Ismét megrendezik a Veréb Fesztivált Csornán. A nagy sikernek örvendő évente ismétlődő rockzenei programot a fiatalok nyári szabadidős tevékenységük hasznos eltöltésére, valamint tehetséges zenekarok felvonultatására hozta létre a szintén fiatalokból álló Szorgos Hangya Egyesület.
Az egyesület 2008 őszén alakult. Célja a különböző zenei stílusok támogatása, valamint a csornai fiatalok (Csorna és környéke) szórakoztatása. Ezeket a célokat különböző programok szervezésével próbálják megvalósítani. Legfőbb rendezvényük a Veréb fesztivál, de tervben van koncertek, kulturális és sportesemények lebonyolítása is.

Az elmúlt évben jubileumi fesztivált tudhatott magáénak a rendezvényt szervező csoport, ami ékes bizonyíték arra, hogy szükséges a fesztivál megszervezése, mert igénylik a fiatalok az ilyen irányú rendezvényt. Az idei évben több száz négyzetméternyi fedett illetve padlózott rendezvénysátor biztosítja a zavartalan szórakozást.



A rábaközi kisvárosban ilyenkor megindul az élet, az állomáson és az autóbusz pályaudvaron sátrakat cipelő fiatalok töltik be a környéket, a jó módban lévők pedig taxival érkeznek a helyszínre. A kétnapos rendezvény szombaton és vasárnap kerül megrendezésre, melyek mindennap kettő órától indulnak és hajnali öt óráig fognak tartani.

Július 29-én délben nyitják a Csornai Camping ajtóit, hogy még időben el tudják foglalni helyüket a fiatalok, legyen idő sátort felállítani .A fesztiválon visszatérő és új zenei formációk lépnek színpadra, amely várhatóan hasonló sikerrel fog zárulni , mint az elmúlt idők fesztiváljai.

Olvasóink írták

  • 1. krisztianmix 2011. július 28. 01:15
    „A fesztivál péntek-szombat kerül megrendezésre!
    Ha már publikálsz valamit, legalább valós tényeket közölj és illusztrációként a fesztivál plakátját ajánlanám, v. egy minőségibb pillanatképet!
    A rendezvényre való felhívás, mint olyan dicséretes, azonban fogalmazás igénytelen.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Google arcfelismerő programot vásárolt magának

Megvásárolta az arcfelismerő szoftverfejlesztéséről ismert PittPatt vállalatot a Google internetes óriás. Tovább olvasom