Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Gyarmati falunap

Gyarmat - Szombat délután egy falunap keretében szórakozhatták ki magukat a gyarmatiak. A szervező munka többek között a gyarmat.kisalfold.hu oldalon is zajlott, így a község bármely lakója részt vehetett annak alakításában.
Kora délután kezdődtek a programok, többek között volt egészségügyi szűrés és tanácsadás, légvár, póni lovaglás, íjászbemutató. A gyerekek megismerkedhettek népi fajátékokkal és vetélkedőkön vehettek részt. Az itt kapott zsetonokat ajándékokra válthatták be. A helyi iskolások ízelítőt adtak néptánctudásukból.

Véndégünk volt a komáromi Magyarock Dalszínház négy tagja, akik egy 40 perces előadással szórakoztatták az egybegyűlteket. Őket váltotta Papp Orsolya világslágerekkel.

Hét órakor az iskola tornatermében megrendezésre került egy kézilabdameccs, vendégünk volt Iváncsik Mihály.

20 órától Puskás Peti műsorán szórakozhattunk, aki egyenesen következő klipje forgatásáról érkezett Gyarmatra. Akik ott voltak, egy fergeteges koncertnek lehettek résztvevői.

Puskás Peti
Puskás Peti


21 órától a környékbeliekből álló Old Rockers zenekar közel 2 és fél órás koncertben adott ízelítőt a 70-es és 80-as évek rock zenéjéből. A buli aztán hajnalig tartott.

Nemes Dávid, a Gyarmat Klub vezetője

Olvasóink írták

  • 2. B-né 2008. július 23. 11:00
    „Nem járt itt,mert dolgoznia kellett! Sajnos!”
  • 1. nnna 2008. július 21. 21:22
    „Csak ! Az Iváncsik mikor járt Gyarmaton ? ki látta ? Időpontok ? stb. Hiteles tájékoztatást. Amúgy jól szórakozott aki részt vett vagy részt vállalt ! Hajrá Gyarmat !!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

600 éves Himod

Himod - Szerény, de annál meghittebb ünnepséggel emlékezett meg a himodi önkormányzat és az… Tovább olvasom