Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Fertőző szemét az Ikvában

Mellékelten küldök pár képet amit ma készítettem az Anger réti Lőpálya és az egykori quad pálya mellett, az Apácakert szomszédságában. A képek nem a legjobb minőségüek, mivel mobillal készültek - írja Tudósítónk.

"Ezt a kis fa hidat immár 3. alkalommal tették tönkre még a tavalyi évben. Az elsőt teljes szétverés után elmosta az Ikva. A második és a harmadiknak a maradványa miatt alakult ki ez szeméthelyzet. Azt, hogy kik építették és milyen célból azt nem tudom és azt sem, hogy kit zavart ennyire. A lényeg, hogy felfogja az Ikvában a szemetet.



Alatta egyébként egy kb.15-20 cm átmérőjű ivóvíz cső húzodik. Amit már kimosott a víz. A szemét hegy mára már egy őz tetemet is hozott. A képen kivehető a maradványa. A belső szerveiből csordogál az anyag... A gerincéről a húst jól látható módon lefejtették... Önmagában még a hideg idő miatt nem bomlik gyorsan és nem is büdős, bár már csak napok kérdése.



Az utolsó képen az egykori quad pálya Ikván túli része maradványai láthatóak. Több száz gumi abroncs szerte széjel amit quadosok építettek anno... és ott is hagyták. Java részét már el kezdte benőni a gaz. A környéken gyerekik is szoktak játszani. Enyhén szólva veszélyes rájuk mindkét probléma.



Nem tudom kinek a feladata ezt a problémát megoldani, de úgy érzem, hogy önökön keresztül gyorsabb lesz, mint bármelyik másik hatóságnál."


Olvasóink írták

  • 2. Laccie 2009. március 01. 08:58
    „Egy hét telt el és senkit sem érdekel.”
  • 1. metermester 2009. február 24. 05:57
    „az állati tetem a tifusz, lépfene melegágya. /antsz!!!!/ de gyorsan intézkedjen!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűzoltók távolították el a havat a háztetőről

Hétfőn délelőtt 10 óra körül a soproni tűzoltók a soproni Szent György utcába vonultak, ahol egy… Tovább olvasom