Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Erős emberek versenye Székesfehérváron

Most a nagyon nagyon erős emberek versenyéről tudósítok nektek. Székesfehérvárott második alkalommal rendezték meg az Erős emberek versenyét. Ahogy elnéztem őket, bizony megérdemelték ezt a titulust.
A lelátók már fél órával a verseny kezdete előtt megteltek, az állóhelyek is elfogytak. Idén Európa-bajnokság rendezése történt. az erős emberek
körében.



A verseny előtt elnéztem a fiukat: bizony csupa izomkötegek, derék alakok sorakoztak egymás mellett. Szép látvány volt. Az egyik versenyzőhöz oda is mentem, s megkértem, hogy a tetovált izmát lefotózhassam... Nevetve intett, s kezemet megfogva oda is irányította ahol eme nevezetes réteg leledzett!



Hat csapat várta a megnyitót. Az osztrákok nem jöttek meg, helyettük még egy szlovák csapat bizakodhatott a helytállásban. Tehát két magyar, két szlovák, egy szlovén és egy román együttes állt rajthoz a versenyben.

A nag rajtra még a nap is elbújt a felhők mögé, talán azért, hogy
tekintettel legen a nézőkre és a gladiátorokra.

Érdekesség volt, hogy az egyik magyar csapatot Fekete László és három fia tette ki. Volt is nekik segítség, ováció a nézők közül!!

Bemutatták a viadal szereplőit akik elindultak "játékszereik" felé. Az
asztalra kőgolyókat kellet felemelni. Románia kezdte a kőgolyók emelését. Az első öt nem okozott gondot, a hatodik igen, és ezzel be is fejezték. Következtek Feketéék, akik minda 9 golyót a helyére küldték, id. Fekete László a 175 kilót 1 méter 80 centire emelte, a közönség nagy nagy öröme közepette. A szlovének és a másik magyar társaság 8, az egyik és a másik szlovák csapat is 7 folyóig jutott.

Következett a vegyes gyakorlat, ahol 300 kilónyi súlyt vittek 30 méter
távolságra. Úgy nézett ki, mintha aktatáskák lennének, persze a súlyuk
annyi, mint írtam az előtt. Ez után 300 és 500 kg-os gumiköpenyeket kellett hatszor átbordítani! Ez még talán a kőgolyóknál is ember próbálóbb mutatvány volt, hiszen az 500 kilós teljesen síma volt. A fogás sem úgy esett rajta, mint a másik bordás gumiköpenyen! Ezt a mutatványt csak a szlovének és a Feketéék teljesítették hibátlanul.



A két feladat után a szlovének és Feketéék vezettek. Következtek a 4 db 100 kilós gázpalackok után a 180 és 190 kilónyi várványdarabok elcipelése 25 méterre. Erre a mutatványra már a nap is kisütött, mintha ő is kíváncsi lenne... Bizony csurgott a verejték a résztvevő versenyzőkről és rólunk, közönségről is. Itt is a magyarok dolgoztak hibátlanul, na és persze a szlovének, akik jobb idejükkel vezetni kezdtek előttünk!!

Hallani kellett volna a biztatást a szurkolók részéről!

Végül következett a 25 tonnának megfelelő súlyú traktorhúzás. A traktorral a román és a magyar kettes csapat kivételével mindenki megbirkózott! A szlovének komoly lépéselőnyre tettek szert.

A piramis, ami 160 kilóstól 325 kg volt egy magas lépcsőn kellett felvinni.
Feketéék megmutatták, hogy nagyon erősek, ők jutottak a legmagasabbra a piramison, de a szlovének győztek egy ponttal.

A végeredmény:
1. Szlovénia 28 pont,
2. Magyarország első csapata 27,3 pont,
3. Magyarország második csapata 18,4 pont,
4. Szlovénia egy 16 pont,
5. Szlovénia kettő 10,6 pont
6. Románia 6 pont.

Szép volt fiúk!

Márkus Hilda
Székesfehérvár
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Falunap Rábaszentmiklóson

Barbacson történt. Különleges esemény részesei voltunk a falunapon. Szabadtéri vadászmise azaz Szent… Tovább olvasom