Ruzsa Dániel tudósítása: Botrányba fulladt Demjén-koncert Győrszentivánon
2010. április 17-én a győrszentiváni Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban tartották (volna) Demjén Ferenc élőkoncertjét. A pop-rock hazai koronázatlan királya azonban már koncert kezdetén megvárakoztatta a házat bő háromnegyedig megtöltő közönségét. A kitűzött 19 órás kezdés helyett csak bő 20 perces késéssel csendültek fel az elő ütemek, melyek az új – A lelkünk most is vágtat- című korongról szóltak.
| Demjén hivatalos oldala: Ahogy bizonyára tudjátok Rózsi cukorbeteg és ez a betegség sajnálatos módon okozhat olyan állapotot, mint amit szombaton tapasztalhattunk "Mielőtt a szombati koncerttel kapcsolatban ismét elkezdődne a szóháború, szeretnénk elnézést kérni a történtek miatt. Tudjuk, hogy sokaknak rosszul esett, hogy idő előtt be kellett fejezni a bulit, hiszen sokan messziről érkeztek egy remek szombat esti szórakozásért. Megértjük azokat, akik csalódottan mentek haza, de a koncert után Rózsit a győri kórházba vitték egy alapos kivizsgálásra. Ahogy bizonyára tudjátok Rózsi cukorbeteg és ez a betegség sajnálatos módon okozhat olyan állapotot, mint amit szombaton tapasztalhattunk. Hogylétéről természetesen a későbbiekben tájékoztatást adunk és arra kérünk mindenkit, hogy szeretetével támogassa és biztassa, hiszen sokaknak nyújtott és nyújt dalaival támaszt. Most Demjén Ferencnek van erre szüksége!" - írta a zenész egyik munkatársa. |
Megnéztük a koncertet ma! KURVA JÓ VOLT!!! Majdnem 2órán keresztül nyomta megállás nélkül! Minden elismerésem! HA belépős lett volna, akkor sem sajnáltam volna! Egyébként ha értesüléseim nem csalnak, akkor a betegsége miatt nem fogyaszthat alkoholt...
Köszönjük Rózsi!
A hangjával nem vettem észre, hogy bármi gond lett volna! (Az első sorból meg kiderül a playback is... de nem az volt!!!)
Alison - persze, ez sajnálatos, de ha valaki hosszú évtizedek szívós (ééérted) munkájával megküzd a betegségéért, aztán továbbra is fogyaszt magas cukortartalmú folyadékot -sokat-, akkor már inkább hadd sajnáljam azt, aki nem tehet a betegségéről.
Itt egyébként is az volt a kérdés, hogy becsapta-e a vevőket az eladott ´áruval´, vagy sem. Be, tehát nyugodtan adják vissza a jegyek árát, legalább kevesebb pénz jut a betegség súlyosbítására.
Rózsi sajnos beteg . Már amputálták a lába ujját ,írja a Kisalföld. Gondolom komoly gondok lesznek a lábával ezután is. A cukor lassan ölő méreg , ha nem figyelnek rá, tönkreteszi a szemet ,vesét, érszűkületet, lábamputációt idéz elő.
Az, hogy Rózsi cukorbeteg, alkoholista, milyen vallású, milyen pártállású, honnét jön és hova megy - az magánügy. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy mit találtak, vagy nem találtak az orvosok a vérében.
A koncert viszont sokkal egyszerűbb kérdés. Elvállalt egy munkát -állítólag profik vagyunk, meg ilyenek-, amit nem teljesített az elvárható színvonalon, tehát a szervezőktől vissza kell kérni a jegy árát, ők meg majd jól nem fizetnek a semmire. Sokszor nem kellene megcsinálni, hogy világos legyen:
a.) nem rúgunk be fellépés előtt mint az állat, mer´ a parasztnak már mégsenem jó úgy - a fene a pofáját
b.) részeg, lejárt szavatosságú árut nem tudok eladni, tehát nem is veszem meg
45. hozzászólás okostojas007
Szerintem is!/Az 1960-as választások óta!!!/
azt nem értem, hogy nem az első eset volt, és nem is az utolsó, évtizedek óta ezt csinálja, főleg a vidéki, falusi haknikon, miért nem tud már szóni neki végre valaki, hogy Rózsikám, szégyeldd a pofádat, nem hogy ezért még milliós gázsikat kapjál!
Amúgy az alkoholbetegség kezelhető, jól karbantartható, csak el kéne menni egy szép hosszú kezelésre, nem pedig a fél művészvilágot (kik tényleg "odateszik" magukat a szakmában) lejáratni ezzel, és átverni a közönséget (magam nem tartozom a zenéje hallgatói közé, de rögtön kirúgnának, ha állandóan vagy-ha csak egyszer is-munkvégzésre alkalmatlan állapotban jelennék meg.
Ebben az országban ezt is lehet, tudom, de felháborító akkor is.
lehet hogy a választási győzelm óta csak szinten tartja magát .....
Rózsista én megértelek, csak tudod a lemeznek két oldala van. És ez esetben nagyon igaza van a csalódott közönségnek
Persze, hogy volt a kórházban, meg persze, hogy magas volt a cukra. Annyi alkoholtól, mint amennyi benne volt/van, meg amilyen hosszú évtizedek óta benne volt6van, mindenkinek magas lenne!
Tisztelettel köszöntök mindenkit!
Demjén Rózsinak nem PÁLINKAFESZT-ről kellett volna eljönni a kocertre.
Talán akkor nem kellett volna korlátot építeni a színpad mellé, hogy fel tudjon kapaszkodni a tetejére!
Illetve ha nem kapja el az egyik technikus akkor orral bele állt volna a küzdőtér burkolatába.
Sem a megérkezésekor,sem amikor"kórházba"vonult nem tudta hol van!!!!!!!!!!!
Bízom a győri orvosokban, hogy csináltak nála vérvizsgálatot!
Akkor bebizonyosodna hivatalosan is, hogy Rózsinak a detoxban a helye!
Szégyellje magát!!!!Az ország minde pontjáról illetve Szlovákiából is jöttek azok akik szeretik a zenéjét és a hozzá tartozó jellegzetes hangját!Ott a helyszínen sokan kérték vissza a pénzüket.
Csak azt nem tudom min csodálkozunk?, hiszen hosszú évek óta alkoholtól túlfűtött állapotban lép színpadra!
Sajnálom Rózsit,neki már csak múltja van az életvitele miatt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
hirdetés
Koltai Róbert sosem nyaral
Bebe életveszélyben volt
Tehetségesen vetkőzik Anikó
Rihanna nagy szerelmét halálosan megfenyegették
