Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Csapategység kellett a győzelemhez a horgász bajnokságon

A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetségének versenycsapata jelentős előnnyel megnyerte az Országos Horgász Csapatbajnokság első osztályú bajnokságát.

Az edzéseken kialakított taktika csapatszinten történő precíz végrehajtása elegendő volt ahhoz, hogy a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetségének versenycsapata jelentős előnnyel megnyerje az Országos Horgász Csapatbajnokság első osztályú bajnokságát.

A június utolsó hétvégéjén a Velencei tavi evezőspályáján megrendezett seregszemlén a Győr megyei csapat semmi újdonságot nem vetett be – tájékoztatta lapunkat Hamar Ferenc edző. A kockázatos próbálkozások helyett a csapat tagjai egységesen a közismert versenyhelyszínen használatos módszereket kombinálták remekül. A csütörtöki edzés után még úgy látszott, hogy matchbottal lehet jó eredményt elérni. Aztán ahogy telt az idő – vélhetően a feletetésnek köszönhetően – a halak egyre inkább kimerészkedtek a padkára. A pénteki edzés végére már egyértelművé vált, hogy a javarészt tizenöt és harminc deka közötti dévérkeszegek nagy mennyiségben lesznek foghatóak rakósbottal a partközeli kemény, márgás medertörés környékéről.


A versenynapok aztán igazolták az elképzeléseket. A helyes etetőanyag és csaliválasztásnak is köszönhetően a javarészt tizenhárom méteres rakós botokkal keszegező kisalföldi csapat fejenkénti tíz kiló körül napi fogásokkal az élmezőnybe került. A végső győzelemhez résen kellett lenni. Megesett, hogy az etap vége előtt húsz perccel, a keszegek étvágyának csökkenésekor a szinte dekára azonos eredménnyel álló ellenfeleket fináléba illő snecizéssel múlták felül a Győriek. A jó taktika és a csapategység végül aranyérmet ért. A hangsúly a csapategységen van – emelte ki Hamar Ferenc. A versenyzők pontosan valósították meg a taktikát. A közös gondolkodás, az egység és az együttes akarat fontossága mintapéldaként szolgálhat. Köszönjük a támogatást a megyei horgász szövetségünknek és a Tímár Mixnek.

Az edző a siker mellett az Országos Horgász Csapat Bajnokság fontosságára is felhívta a figyelmet. Hamar Ferenc szerint a rendezvény remek lehetőség a fiatal horgászoknak a bemutatkozásra és a megmérettetésre. Az országos csapatbajnokságon egyéniben is értékelték a horgászokat. A Győr-Moson-Sopron megyei csapatból U23-as kategóriában ifj. Hamar Ferenc a második, a felnőttek között Herceg Dániel második, ifj. Torma Attila harmadik helyezést ért el.

A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetségének ügyvezető elnöke, Takács Péter a helyszínen gratulált a csapatnak. Amint a sportvezető fogalmazta, történelmi jelentőségű győzelem született.


Így látták a versenyt a győztes csapat tagjai:

Ivancsóné Dr. Horváth Zsuzsa: Sok hal volt a pályán, ennek ellenére finom szerelékkel kellett horgászni. Döntő volt, hogy csapatunk jól alkalmazkodott az időjárás változásaihoz.

Csöre Ákos: Úgy tudtunk eredményesek lenni, hogy megfelelő módon szelektáltuk a kisebb és a nagyobb keszegeket. A rakós botos etetésen a küszöket nehéz, a fenéken oldódó etetőanyaggal zártuk ki. A sikerhez kellett a jó szerelék – pl.: horogméret – választás is.

Horváth László: A bajnokságon a kisebb karikakeszegek és a testesebb dévérkeszegek kiválogatása jelentette a legnagyobb kihívást. A nagyobb súlyú halak megfogásához jól kellett megválasztani az úszóméretet. Nagy jelentősége volt a váltásoknak, amikor a padkáról eltűnt a keszeg, a folyamatos halfogás érdekében azonnal match vagy sneciző botot kellett kézbe venni.


A bajnokcsapat:

U14: Kovács Ádám

U18: Szele Dániel

U23: ifj. Hamar Ferenc

Női mezőny: Ivancsóné Dr. Horváth Zsuzsa,

Férfiak: Baruta Richard, ifj. Torma Attila, Herceg Dániel, Horváth László, Csöre Ákos

Csapatkapitány: Gratzoll László

Edző: Hamar Ferenc

A csapat összfogása 121 kilogramm.


Végeredmény:

1. Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége -  50 helyezési szám

2. Velence-tavi Horgász Egyesületek Szövetsége - 66 helyezési szám

3. Horgász Egyesületek Nógrád Megyei Szövetsége - 79 helyezési szám

 

Nagy Csaba

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két iksz a garázs elé és minden megoldva Győrben?

Azt még érhető, hogy a garázs előtt festett egy ikszet az útkezelő, de parkolóhelyet, tolatósávot… Tovább olvasom