Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Bolond egy december: muskátli az ablakban, vasárnapi zárva tartás

Jánossomorján még az ablakban telel a muskátli, Fertőszentmiklóson ciklámen virágzott. A természet furcsaságai mellett még itt a zárva tartás is.

December 17. -  Muskátli az ablakban? - írta MT Jánossomorjáról és küldött egy nagyon jól megkomponált képet:

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító



Arról, ami a december 17-i Kisalföld címlapján is szerepel, tehát a vasárnapi zárva tartásról itt és itt, illetve itt olvashatnak részletesen.

Bálint gazda honlapján ezt találtuk a muskátli teleltetéséről:

A kerti muskátli (ennek a hajtásai felfelé állnak) nem igényes a teleltetés módjára.

Szedjük ki a földből vagy az erkélyládából és sűrűn egymás mellé állítva rakjuk be ládába. A gyökereket takarjuk be teljesen földdel, és a ládát állítsuk fagymentes helyre, ahol némi fényhez is jut. Így igen kevés öntözéssel beéri, nem hajt vékony hajtásokat, a téli hónapokban nyugalomban marad, és tavasszal kiültetve, visszavágva, Újra virágozni fog. A futó muskátlit (a hajtásai csüngők) csak világos, fűtött helyiségben, rendszeres öntözéssel lehet átteleltetni.

A cserepes muskátlit mindaddig kinn kell hagyni, amíg erősebb fagyok nem fenyegetnek. Ekkor fagymentes helyre menekítjük őket. Kevés fényen, kéthetenkénti öntözés mellett minden nehézség nélkül áttelelnek.


 
Ezt a cikláment még december 10-én, fertőszentmiklósi kertjükben fényképezte Gábor:

 
Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító

Ön min lepődött meg a leginkább decemberben? Írja meg véleményét kommentben!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hova sietett ennyire a parkoló Opel sofőrje Győrben?

Valószínűleg a Mónus Illés úti bölcsődébe. Tovább olvasom