Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Bodonhely falunapja

Ismét elérkezett a minden évben nagyon várt falunap a bodonhelyiek számára. Ilyenkor megszűnnek a problémák, és minden ember arra koncentrál, hogy nagyon jól érezzék magukat.

Most is így történt, a szombat délelőttől egészen az éjszakába nyúlóan, mindenki megtalálta magának a legkedvesebb szórakozási lehetőséget. Nem is kell ezen csodálkozni, hiszen a falu napja volt a szombat. Délelőtt nagy sürgés - forgás volt , amelynek során , a főző versenyen mutatták be a helyi asszonyok , hogy mire is képesek valójában, a rétesek is nagy sikert arattak, viszont a kondérokban fortyogó ételek is nagy sikert arattak nem csupán a helyiek körében.


A délután egy órakor kezdődő kultúrműsoron bebizonyította Bodonhely településének lakossága, hogy ők is tudnak önálló műsorral szinte egy egész délutánt betöltő produkciót produkálni. Nem is akármilyen színvonalon, hiszen a gyermekkorcsoportban fellépő táncos gyermekek is hatalmas sikert értek el, amit felkészültségük eredményezett a rendezvény színpadán.

A felnőtt táncosok sem maradtak dícséret nélkül, hiszen számukra is tapsvihar kerekedett fellépésük után.

A Sárgarózsa Nyugdíjasklub tagjai immáron tíz éve szórakoztatják az embereket, és elmaradhatatlan résztvevői a helyi kulturális eseményeknek. Most is szépen csengő hangjaikkal kápráztatták el a közönséget. A mindig vidám csapatot követően, két budapesti művész szórakoztatta a publikumot, akik a "Barátok Közt" - sztárjai helyett léptek Bodonhely színpadára. A kezdeti szomorkodást kedvenc színészeik bemutatkozása miatt, hamar elsöpörte a vidám hangulatú fellépés , amelynek során, két helyi fiatalt is megmérettettek.


Táncolni kellett nekik, és állni a hölgyek udvarló szavait, amit dalban mondtak el számukra. Discó és szalon tánc is szerepelt a falunapi rendezvény repertoárján. A rendezvény legnagyobb sikere volt az a fellépő énekes, aki a világ legkisebb embereként ismert személy. Hatalmas életereje, emberszeretete és nem utolsó sorban jó hangja aratta a sikert a közönség körében. A hajnalig tartó falunapi rendezvény mindenki számára emlékezetes marad.

Kép és szöveg : GULYÁS ATTILA

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyílt nap a Arrabona Légvédelmi Rakéta Ezrednél

A győri 12. Arrabona Légvédelmi Rakéta Ezred számára nagyon szép esemény volt a szombati nap. Minden… Tovább olvasom