Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Árvíz Dunaszentpálon - Levél egy önkéntestől

"Jó szívvel és szeretettel gondolok Dunaszentpálra és nagyon köszönök mindent! Fantasztikus emberek vagytok és örülök hogy megismerhettelek Titeket! Szeretünk Dunaszentpál!"
Tisztelt Kisalföld! Kérem közöljék ezt a levelet, amit egy önkéntes árvízi segítőtől kaptunk. A dunaszentpáli Duna-Gyöngye óvodába küldte, de úgy gondolom érdemes lenne a lakosság tudomására hozni.

A levelet egy győri lány írta (T.Kriszta), aki 6 napig a falunkban dolgozott az árvíz elleni védekezésben vett részt - írta le kérését Pápai Flóriánné óvodavezető, önkormányzati képviselő.

Az önkéntes levele:

"Dunaszentpál. Egy hete még azt sem tudtam, hogy hol van, kik lakják. Aztán jöttek a hírek: segítség kell itt is-ott is, amott is. Valamiért én Dunaszentpálra kerültem, gondolván, hogy segítünk néhány órát aztán haza is jövünk és másnap másutt folytatjuk. Abból a néhány órából hat nap lett mert az első néhány óra után már nem tudtam volna otthagyni ezt a falut.

Iszonyú kemény hat nap volt mindenki számára és bizony sokan vannak még mindig ott, őrizve, erősítve a gátat. A gátat amiben ott van a kezem munkája és ami által pillanatok alatt második otthonra találtam. Aggódva, de vidáman dolgoztuk végig ezeket a napokat, és került ez a település és az átmeneti lakói is egyre beljebb és beljebb a szívemben. Segíteni mentünk, de közben nagyon sokszor mi magunk is segítségre szorultunk, hiszen nem napokra készültünk, de a helybélieknek és a szomszédos falvak lakóinak hála a telefontöltőn keresztül, a váltó ruháig, mindent, de mindent megkaptunk, amire épp szükségünk volt.

A második napon már úgy éreztem mintha otthon lennék, mert tudtam, hogy bármilyen kéréssel, kérdéssel fordulhatok bárkihez, legyen épp a hivatalban, az ovi konyháján vagy kint a gáton. Számomra teljesen idegenekkel hajtottam álomra a fejem, de egy percig nem kellett aggódnom, mert kivétel nélkül egytől-egyig igaz és igazi emberek voltak ők is.

Tűzoltók, akik nem azért teszik a dolguk, mert kell, hanem mert a szívükön viselik mindenki sorsát.

Ma már tudom, hol van a Szedres út, Balázs bácsi kertje vagy épp a focipálya, hogy milyen traktoron utazni, hogy ki kinek a barátja,rokona, hogy ki merre dolgozik, és azt is, hogy ha bármikor arra járnék nyugodt szívvel kopogtathatnék az új barátaim otthonának ajtaján, mert ők olyan emberek, akik nem kérdezik ki vagy, honnan jöttél, gondolkozás nélkül osztják meg Veled az ételüket, az életüket.

A szívemhez nőtt Dunaszentpál és az a rengeteg ember az ország minden pontjáról akikkel ott találkoztam. Egy életre szóló élmény és lecke volt ez az időszak és tudom, találkozunk még, de bízom benne, hogy azt már békeidőben tesszük és hogy elkerüli ezt a kis a falut a jövőben a víz. Példás az összefogás amit itt tapasztalhattunk és a rengeteg szeretet amit kaptunk!

Ahhoz képest hogy egy hete még azt sem tudtam hol van, most jó szívvel és szeretettel gondolok Dunaszentpálra és nagyon köszönök mindent! Nem könnyű az életetek, de fantasztikus emberek vagytok és örülök hogy megismerhettelek Titeket! Azt hiszem mindenki nevében mondhatom, aki ott volt/van hogy szeretünk Dunaszentpál!"

Olvasóink írták

  • 9. kató11 2013. június 26. 17:28
    „hozzá kell tenni szép ez a levél,én is ott voltam segíteni, persze jó messze volt de ott kértek segítséget.Sok gárdista volt és a sajtó hiába titkolja.Most látszott ha baj van ott igenis megjelennek ők és segítenek.Aki meg ellopta a tűzoltó ruháját egész életében legyen boldogtalan az aljas.”
  • 8. Szitu 2013. június 12. 13:37
    „Szép és igaz sorok. Kár hogy ehhez árvíz kell,és a mindennapokban nem működik. A gátakon senki nem lökött félre senkit a sorban,senkinek nem dudálták le a haját,és senki sem gondolta különbnek magát a kocsija ruhája,háza,stb miatt. Mindenki ember volt,és mindenki egyenlő.... Jó volna egy olyan országban élni,ahol fejben mindenki a gáton van...”
  • 7. piroskaésabarkasz 2013. június 12. 11:03
    „Többek között,ezért létezik több mint 1000 éve Magyarország!”
  • 6. taimagic 2013. június 12. 06:52
    „Szép és megható ez a levél!!!! Kedves Kriszta! Örülök, hogy tollat ragadtál!
    Jómagam - önkéntes t?zoltóként - Mecséren voltam, igaz csak egy napot,
    de a bennem lévô érzések hasonlóak a levélben leírtakkal. Jó lenne ha nem csak
    a bajban tudnánk összefogni! Magyarok vagyunk és tartsunk össze, legyen szó bármirôl!
    Ez az ami nagyon hiányzik belôlünk.......”
  • 5. buggyant 2013. június 12. 06:06
    „jó volt ezt olvasni.”
  • 4. Tri-Ton 2013. június 12. 05:56
    „Ez is a MAGYARSÁG fennmaradásának egyik biztos záloga.”
  • 3. accelerator 2013. június 11. 23:54
    „Néha akkor kap ajándékot az ember, mikor nem várja...”
  • 2. borsmenta 2013. június 11. 22:01
    „Sok ilyen levelet kéne közétenni, hogy az összefogás örömére a hétköznapokban is emlékezzünk.”
  • 1. tkrs9980 2013. június 11. 21:03
    „Könnyet csaltál a szemembe.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vízzel telt meg az árok Győrújbaráton - fotók

Olvasónk a győrújaráti esőzés után fotózta le az árkot. Tovább olvasom