Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Adventi kórustalálkozó Darnózselin - fotók

A XIII. Darnózseli adventi Napok alkalmából immár hetedszer gyűltek össze kórusok a darnózseli templomban közös fellépésre.
A helyi Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület Énekkara és az Önkormányzat meghívásának eleget téve fellépett a helyi énekkar mellett az "Akord" Győri Lengyel kamarakórus Csirszka Konrádné vezetésével és Sej Edit harmonikakíséretével, a Hédervári Asszonykórus Adlovits Erzsébet karvezetővel, a Püski Énekkar Sragnerné Makk Olga vezényletével valamint a Ballagó Idő Nyugdíjas Egyesület Dalköre Máriakálnokról, Marquetantné Wágner Ilona vezetésével.

Adventi kórustalálkozó. Fotó: Talpas Balázs


 A megjelenteket köszöntötte Fazekas Zoltán, Darnózseli polgármestere és Tálosi Istvánné, majd következtek a kórusok, számot adva tudásukról, az adventi készülődéshez kapcsolódó dalokkal, kórusművekkel.

A műsorvezető, Takács Edith ismertette a kórusokat és az általuk előadott műveket a közönség nagy megelégedettségére. A színvonalas előadások, melyek szépen kihasználták a templom által nyújtott akusztikát tetszést aratott, tapssal jutalmazták az érdeklődők.

Az utolsó karácsonyi üdvözítő dalt a kórusok közösen adták elő. A műsor végén a kórusok átvonultak a sportcsarnokba, ahol terített asztal várta a vendégeket, de itt sem maradt el a daloló kedv, közös énekléssel búcsúztak Darnózselitől, a következő viszontlátásig.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugdíjas klub évzárója - fotó

A győri NAVNYOSZ adós-vámos nyugdíjas klub ez évben együtt tartotta évzáróját. Tovább olvasom