Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

A sok gyermek miatt meg kellett nagyobbítani az Óvodát

Tápszentmiklóson az utóbbi évek családbetelepítő politikájának meg lett a gyümölcse.
Az óvodában az 52 kisgyermek már nem fért el, ezért a csoportszobák méreteit meg kellett növelni. Ezzel egyidejűleg egy teljesen komplett felújítást is elkezdett az önkormányzat, amelynek első részeként az intézmény szinte megújult.

Egy két fal áthelyezése, illetve megszűnése a teret nagyobbá tette, de a teljes villamoshálózatot kicserélték a mai legmodernebb világító testekre, az öltőző és más helyiségek új járólapot, a csoportszobák új parkettát és minden helyiség új lambéria borítást kapott.

A csoportszoba új mennyezettel és szigeteléssel szépült és az egész intézményt újrafestették.

Az egyik csoportszoba falára pedig egy tápszentmiklósi anyuka művészi alkotásként felvarázsolta a Vuk mesét is. Ez még nem minden, a kicsik számára kialakítottak egy új logopédiai foglalkoztatót is, ahol a szakemberek nyugodt körülmények között dolgozhatnak.
A három hétig tartó megfeszítetett ütemű munka eredményeként hétfőn már a megújult óvodában a gyermekek határtalan örömére megindult újra az óvodai élet.

Így kezdődött:



Ez lett belőle:




A falbontás után:



Ez lett belőle:



A kicsik csoportszobája megújulva:



A mesefal:




A 13 millió forintos fejlesztésnek a belső munkákkal a felújítás első üteme ért véget, hiszen rövidesen a teljes külső felújítás is elkezdődik az intézmény épületén.

A tavasz folyamán az intézmény udvarát és jelentősen megnöveli az önkormányzat, még nagyobb teret adva a sok kisgyermek mozgásigényének.

Az Önkormányzati Minisztériumtól nyert pályázati pénznek köszönhetően Tápszentmiklóson az óvoda épülete szinte teljes egészében megújul és hosszú évekre biztosítja a mai kor elvárásainak megfelelő óvodai oktatást.

Tápszentmiklós. 2010. március 2.

Kovács József

Olvasóink írták

  • 4. Dr.Horváth 2010. március 05. 08:00
    „suellen! Talán képletesen nagybetű. Csak találgatni lehet.”
  • 3. polgi 2010. március 03. 15:08
    „Nyílt levél a Győri Piktor Festékbolt vezetőjének Csiza Tamásnak és feleségének Pák Eszternek!

    Pák Eszter és
    Csiza Tamás Úr részére!

    Kedves Eszter, Tisztelt Tamás!
    Nem felejtettem el az újab nagylelkű és önzetlen segítségüket, csak az elmúlt három hét nagyon feszített ütemű volt számomra.
    Örömmel jelenthetem, hogy sikerült ennyi idő alatt befejezni az óvoda belső teljes felújítását.
    Az összes helyiséget átalakítottuk és felújítottuk. A villamos hálózat cseréjétől kezdve a lambériacserét, járólapok cseréjét, parkettacserét is beleértve.
    És természetesen az összes belső fal festését is elvégeztük, amelyben óriási segítséget kaptunk újra a Piktor festékbolttól, Önöktől!
    Ez a segítség alkalmat adott arra, hogy az így megmaradó pénzt más hasonló dologra költsük. Kiegészítve az SZM pénzét, vehettünk a gyerekeknek új szőnyegeket, ahol a napi meséjüket hallgathatják, az ablakokra belülről párkányt tudtunk csináltatni és új függönyök, függönytartók is kerültek az a helyiségekbe.
    Az egyik falra pedig egy anyuka teljesen ingyen egy csodaszép mesét varázsolt a gyerekeknek.
    Ezzel a munkával a felújítás első szakasza befejeződött, rövidesen amint az idő engedi a második részt is elkezdjük, ekkor az épület kölső felújítását végezzük el.
    Kedves Eszter és Tamás!
    Köszönöm a község nevében segítségüket, "fizetségül" képzeletükben felajánlom azt a boldog gyermeki pillanatokat, örömteli napokat, amelyeket a felújítás után nap mint nap látunk megújult óvodánkban a gyermekarcokon!
    Kívánom, hogy nagyon sok szerencse és siker érje Önöket a családi életükben és üzleti munkájukban!

    Tápszentmiklós. 2010. március 03.

    Tisztelőjük!

    Szőts Csilla Kovács József
    óvodavezető polgármester

    Kiegészítés: Az eredeti levélben a munkákról és a végeredményről fotók is lettel mellékelve.”
  • 2. suellen 2010. március 02. 15:29
    „Miért nagybetű?”
  • 1. Tüzecske 2010. március 02. 13:34
    „Nagyon szép lett az óvoda. Gratulálok a település vezetésének a jó ötletek megvalósításához! Csak így tovább!!! Meg kell mutatni a többieknek, lehet így is csinálni!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jótékonysági bál

A közelmúltban az agyagosszergényi iskolai farsangi bálról küldött képet olvasó-tudósítónk Füziné… Tovább olvasom