Kisalföld logö

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 12°C | 17°C Még több cikk.

10 éves város Tét

A Győrtől 20 km-re lévő Tét immáron 10 éve város. Ebből az alkalomból tartanak városnapi ünnepséget szombaton délután.
Délután kettő órától kezdődik a rendezvény látványos felvonulással, melyet fúvós zenekari menet mellett, majorette csoport, lovasok és tűzoltók fognak követni a helyi sportpályára a rendezvények helyszínére.

A közelmúltban alakult lakodalmas formáció, melyet Szórádi Árpád énekes - előadóművész alapított,- Veterán Lakodalmas Zenekar néven - lép a közönség elé, akiket a polgármesteri köszöntő fog követni.

Kassáról érkeznek azok a lovas - íjászok, akik bemutatkoznak a Téti városnapi mulatság alkalmával.

Társas és néptánc is lesz a rendezvény palettáján, de a helyi Hajnalcsillag Dalkör sem marad ki a programkínálatból.

A Győri Nemzeti Színház művésze Nagy Balázs fogja szórakoztatni a publikumot a tervek szerint délután 5 órai kezdettel, majd Hajnal Nikolett nótaénekes lép a közönség elé.Három sztárvendéggel is gazdagodik a műsorkínálat, hiszen Varga Miklós, Márió a lakodalmas zenész valamint L.L.Junior látogat el Tétre.

Természetesen a fellépő országos hírű sztárok után sem ér véget a városi ünnepség, hiszen a Best Együttes báli zenéjére mulathatják az időt a rendezvényre látogatók.

Olvasóink írták

  • 15. Velence 2011. augusztus 30. 13:01
    „Teljes mértékben igazad van Dzsipo!!!!!”
  • 14. dzsipó 2011. augusztus 30. 11:31
    „Tisztelt Fanyalgok!

    A városnapi műsor igenis jó volt! A jelen gazdasági helyzetben még ez a műsor is nagyon sokba került!
    Egy fellépő háromszáz ezer forintért jött, és volt négy! A Gremy kétórás műsorért kettőszáz ötven ezret kért,
    De számla nélkül jöttek volna százötvenért! A Best számlával százért jött! Sajnos az idő közbeszólt, és tönkre tette az ünnepünket!!
    A dalkör, a mazsorettek, a fúvósok pedig a mieink, akikre büszkék vagyunk!
    Sajnos nem lehet mindenki kedvére tenni, akinek nem teszik, menjen csápolni a Gremynek ! Mitőlünk ez tellett!”
  • 13. Köszörűs 2011. augusztus 28. 08:44
    „Országos hírnévre tett szert Tét akkor, mikor Kövérlaci kampány gyűlését követően egyedüli magyar városként az unióba való belépés ellen szavaztak a népszavazáson.
    Egy országos hírű város falunapjára pedig országos hírű sztárvendég dukál.”
  • 12. kukori 2011. augusztus 26. 19:08
    „Lehetett volna ennél változatosabb program is,csak sajnos akik eldöntik hogy mi legyen a program,azok semmilyen újitó javaslatot nem akarnak elfogadni!!!Mindenki büszke a mazsorett csoportra és a zenekarra is,de az újdonság varázsa biztos több embert vonzana.Mert erre a többség csak legyint,á ugyanaz a program mint tavaly és azelőtt,a fene se kívéncsi rá!!!Képzeld hallgattam már a Best együttest és semmivel sem jobb mint a Gramy !!!És azt is nehezen tudom elképzelni,hogy a Best együttes báli zenéjére csápolnak a 60 évesek az első sorban,bár úgy lenne jó,ha nem lenne igazam.A fiatalok meg már elszoktak attól,hogy téten lehet szórakozni,mert ritkaság ha van valami rendezvény,és sajnos nem is nagyon várható változás mostanában .”
  • 11. Velence 2011. augusztus 26. 12:46
    „Tétieknek teljesen mindegy kik a fellépők! Ők nem örülnek se a mazsorett csoportnak,sem a fúvósoknak,mert Nekik ők is "unalmasak"..... pedig nem mindegyik település büszkélkedhet ilyennel....
    Mindent csak leszólni tudnak,de hogy megfeleljen valami is,meg örülnének neki,olyan nincs!!!
    Na igen,a Gramy... Nem tagadom,néha én is megjelenek egy-egy Gramy bálba,de ha sikoltozni,ugrálni,meg a kezeidet a magasba emelni akarod,menj oda!Na,meg persze,ha fiatalodni akarsz,mert az átlag életkor 16-17 év,de az is lehet,hogy sokat mondok!Amúgy jó hírem van,közelben játszik a Gramy,méghozzá Mórichidán,nyugodtan mehetsz oda!
    A Best együttest lehet nem hallottad még!Ők legalább normális báli zenét játszanak.Egy városnapra ("falunapra"),ahol idősebb emberek is vannak,oda pedig báli zene kell,hogy mindenki jól érezze magát!Mert ugye én nem tudom elképzelni,hogy mondjuk a 60 év körüliek az első sorban ugrálnak,csápolnak....
    Ja,és igaz,hogy elvileg 10 éves város,de a fejlődésben rendesen visszamaradott.A program se nagyon változatos az évek múlásával,de ez van,ezt kell szeretni...”
  • 10. lovelove 2011. augusztus 26. 11:46
    „Na mert ki az a Gramy????Jééézusom!!!Ha 15évesnek érzed magad,menj és csápolj a levegőbe meg síkítsatok sokat....
    mert ott mást nem lehet....
    Legalább a Best mindenkiért!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 9. tótbéla 2011. augusztus 24. 15:19
    „Helyi kiskirályok irányítják a helyi közéletet.”
  • 8. kukori 2011. augusztus 24. 13:05
    „tótbéla Te biztos téti vagy,mert pontosan igy van,mint ahogy írod!!!!10 év alatt sokkal több fejlődés lehetett volna!!”
  • 7. tótbéla 2011. augusztus 24. 12:28
    „Míg a városvezetésnek egyetlen programpontja a status quo (poshadt állóvíz) fenntartása, addig marad a szellemi igénytelenség. Ez a "város" nem tud fejlődni, mert nem akarják fejleszteni.”
  • 6. kukori 2011. augusztus 24. 11:28
    „Teljesen egyetértek veled Pedró!!!!10 éve ugyan az a semmi a program,bár a mostaniból már kihagyták a menyasszonyi ruhás bemutatót,tehát van változás!!!!!Tétre ennyi bővel elég!!!!
    Tényleg országos hírű sztárok jönnek tétre,csak az a baj,hogy kicsit régen voltak már országos sztárok!!!
    Egy tizenéves fiatalnak Varga Miklós neve nem sokat mondd,és a Vén Európán kívül alig van más ismert száma!!!!
    Talán szerencséjük lesz a szerveszőknek és nem lesz a környéken Gramy bál,mert akkor sok fiatalra nem számítsanak se az "országos szárok"műsorán,se a Best együttes bálján!!!
    Ahhoz,hogy Tétből város legyen még jó sok víznek le kell folynia a Marcalon,de lehet addigra ki is szárad!!!”
  • 5. bimmbamm 2011. augusztus 24. 10:56
    „Város???????”
  • 4. tótbéla 2011. augusztus 24. 09:29
    „Kisváros, kis pénz, kis színvonal.”
  • 3. Pedró 2011. augusztus 24. 08:57
    „10 éve város... Vajon miért is? Nézzenek már meg egy rendes várost, ne Tétet!!
    A program meg egyenesen szánalmas!!!”
  • 2. mozart 2011. augusztus 24. 08:34
    „Tét nekem mindig is falu marad....”
  • 1. kukori 2011. augusztus 23. 20:52
    „Fantasztikus program!!!!!!!!!!!!!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Soproni muzsikusok Ruszton - fotók

Nagysikerű koncerten szerepeltek soproni muzsikusok Ruszton. Tovább olvasom