Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Vita Michelangelo Pietája körül

Michelangelo Pieta című világhírű szobrának újraértelmezése kelt viharokat Olaszországban, a belga Jan Fabre Pieta-sorozatát, beleértve azt a darabot, amelynél a művész koponyával helyettesíti Szűz Mária arcát, a velencei biennálén láthatja a közönség június 1-jétől.

A szentségtörés vagy a provokáció gondolatától távol állva Fabre munkája egy olyan anya valódi érzéseit mutatja be, aki fia helyett akar meghalni - fogalmaztak a Pieták című kiállítás szervezői. A szobrokat október 16-ig tekinthetik meg az érdeklődők Velencében. Nemcsak Szűz Mária, hanem Jézus Krisztus ábrázolása is viharokat kavart, Fabre saját arcvonásait kölcsönözte Jézusnak, jobb kezében pedig egy emberi agyat tart.

"A neuronok révén lehet érezni a részvétet, ezért ábrázolom az agyat, amelytől minden függ, beleértve az emberi lelket" - mondta egy interjúban a művész.

Az agy központi szerepet játszik a flamand szobrász műveiben, ezt már 2007-ben és 2009-ben is bizonyította a biennále közönségének Egy bolygó antropológiája és a Lábfejtől az agyig című kiállításaival. +++ kpt/pdm

Olvasóink írták

  • 1. CsabaKiraly 2011. június 13. 19:16
    „ossze kellne torni ezt a gyaazatos munkat. Egyre tobb az ilyen tamadas "fekete-kalapos" muveszektol.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fagyhalál: a NASA lemondott a Spirit marsjáróról

Végleg lemondott az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a Spirit marsjáróról, amellyel 14 hónappal… Tovább olvasom