Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Visszatért a Földre a Dragon teherűrhajó

Sikeresen visszatért a Földre szerda hajnalban a Dragon teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomásról. A floridai űrközpontban viszont harmadszor is el kellett halasztani a napszél megfigyelésére szolgáló amerikai műhold felbocsátását.
A SpaceX cég teherűrhajója Kalifornia partjainál, a Csendes-óceánban landolt. Mintegy 1800 kilogrammnyi rakománya kísérleti eszközökből és mintákból áll, de visszahozott a Földre két meghibásodott űrruha-alkotórészt is, amelyeket az amerikai űrügynökség (NASA) tanulmányozni kíván, mielőtt engedélyezi a Nemzetközi Űrállomás személyzetének újabb űrsétáját.

A Dragon egy hónappal ezelőtt érkezett az űrállomásra.

A NASA szerdán bejelentette azt is, hogy a magasabb légrétegekben uralkodó erős szelek miatt ismét elhalasztotta a napkitörés-figyelő műhold, a DSCOVR fellövését. Az amerikai kormányzat által finanszírozott berendezés a tervek szerint a Földtől mintegy 1,6 millió kilométeres távolságban állomásozik majd, és feladata az lesz, hogy megfigyelje a Nap sajátos sugárzási tevékenységét, amely a földi kommunikációt, az energiaellátást és a légi közlekedést is képes befolyásolni.

Az indítás újabb kísérlet lenne arra is, hogy a hordozórakétát újrafelhasználás céljából visszairányítsák a Földre. A hordozórakéták visszanyerése és újbóli használata révén olcsóbbak lehetnének és sűrűbben követhetnék egymást a felbocsátások, de ilyen manőver eddig még senkinek nem sikerült. A SpaceX a Dragon teherűrhajó múlt havi elindítását követően sikeresen visszairányította a Falcon rakétát egy tengeri platformra, de a becsapódás túlságosan erős volt, és a hordozóeszköz darabjaira tört.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Google robot kutyája félelmetes és nagyszerű

Az ember megborzong a Google legújabb fejlesztésétől. Elképesztően fut, mászik, sőt stabilizálni is… Tovább olvasom