Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Új fajnak nyilvánították a háromujjú békát

Új fajnak nyilvánították azt a pici háromujjú békát, amelyet Michel Garey biológus fedezett fel még 2007-ben Brazília déli esőerdőiben.
 "Két barátommal végeztem kutatásokat a természetvédelmi terület egyik hegycsúcsán, amikor ebbe a szokatlan békába botlottam, amelynek csak három ujja van. 2007. február 14-én történt" - mondta a biológus a paran államban lévő Salto Morato természetvédelmi területet a héten felkereső újságíróknak. Csak idén júniusban állapították meg hivatalosan, hogy egy új békafajról - Brachycephalus tridactylus - van szó.

Cikküket a tudósok a negyedévente megjelenő, Herpetologica című, csúszómászóknak szentelt nemzetközi szaklap őszi számában tették közzé. Tizennyolc hónapig tartott, amíg 2011 elejétől hét ilyen új békát gyűjtöttem össze, elmentem múzeumokba, hogy összehasonlítsam azokat más fajokkal, felismerjem, hogy új fajról van szó, megírjam a tanulmányt és publikáljam - idézte Gareyt a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása. A kicsiny kétéltűt mintegy ezer méter magasban találták. Legszembeötlőbb rajta, hogy hiányzik negyedik ujja, a biológus szerint ez inkább evolúciós folyamat és nem környezeti hatás eredménye.

A béka, amely kevesebb mint 1,5 centiméter hosszú, narancssárga színű olivazöld, szürke foltokkal és pöttyökkel testén. A biológus nem tudja megbecsülni a populáció nagyságát, kutatását a jövőben ebben az irányban folytatja.

Olvasóink írták

  • 1. Túrabakancs 2012. november 04. 23:12
    „A világgazdasági válság a békákat sem kíméli Ezek már az ujjukon is spórolnak.
    Randa egy világ gyün´ én mondom!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új fajnak nyilvánították a háromujjú békát

Új fajnak nyilvánították azt a pici háromujjú békát, amelyet Michel Garey biológus fedezett fel még… Tovább olvasom