Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Több mint négyezer éves királyság fővárosát azonosították

A körülbelül 4200 évvel ezelőtti Jao-korszak fővárosának pontos helyét határozták meg szakértők Kínában - erről a Kínai Társadalomtudományi Akadémia régészeti intézetének vezetője számolt be Sanhszi tartományban, egy szakmai konferencián.
Vang Vej bejelentette, hogy az egyes történelmi hivatkozásokban Pingjangként emlegetett Taoszit nevezték meg a szakértők a Jao királyság központjának.

A kínai mitológia szerint a Sárga-folyó középső folyásának térségében élők uralkodója, Jao egyike volt törzsi közösségeket vezető három egymást követő bölcs királynak.

Taoszi feltárása 1978-ban kezdődött, és az elhúzódó kutatások végén a település struktúrájából, a falakból, leletekből, a feltárt több mint 1300 sírból arra a következtetésre jutottak, hogy a körülbelül 2,8 millió négyzetméteres térség a Jao uralom időszakának fővárosa volt.

A Jao kultúráról tartott szakmai tanácskozáson Ho Ni kutató részéről az is elhangzott, hogy mindezek után kijelenthető, a Jao-korszak nem egy legenda része, ahogyan az azt követő Sun és Jü császárok hatalomra kerülése sem az. "Mindez a valós történelem része volt" - tette hozzá.

Jao és népe eredetileg a mai Hopej tartomány területén található Tang megyében élt. Később déli irányú vándorlása során kötött ki Pingjangnál, ahol temploma és mauzóleuma is megtalálható.

Konfuciánus történészek a múltban nagyra értékelték Yao, Sun és Jü uralkodókat, akikre szerintük az erkölcsösség és az emberségesség volt jellemző. A 20 század elején azonban mások még a létezésüket is megkérdőjelezték.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar mérnökök juttattak az űrbe egy kávécserjét - videó repülésről!

A Földet elhagyó, majd a sztratoszférából visszazuhanó doboz útját nyomkövetők és okostelefonok segítségével monitorozták. Tovább olvasom