Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Tízmillió dollárért is elkelhet egy kétezer éves római szobor

Akár tízmillió dollárért (1,9 milliárd forintért) is elkelhet a Christieís szerint az a kétezer éves római szobor, amelyet júniusban bocsátanak árverésre.

A 105 centiméter magas alkotás, amely a kecskelábú Pán isten és Hermaphroditosz (női testű, de férfi nemi szervvel rendelkező figura) küzdelmét ábrázolja, egykor egy gazdag római kertjét díszíthette - számolt be róla az aukciósház, amely június 9-én rendezi meg kétszáz antikvitást felvonultató árverését.

A szobor az első századból származik, de egy időszámítás előtti II. századi alkotás alapján készült, amikor rendkívül népszerűnek számított a vad erők és egy nimfa, illetve Hermaphroditosz közötti harc ábrázolása. Az ilyen szobrokat szívesen állították szépen gondozott kertjeikbe a gazdag rómaiak, mert a művek hatásos kontrasztot alkottak a környezettel - fogalmazott a Christieís.

Az árverés tételei között görög, egyiptomi és közel-keleti antikvitások is szerepelnek, köztük egy római márvány Herkules-szobor, valamint egy Ízisz-szobor. Mindkettő az I-II. század környékéről származik és értéküket 500-800 ezer dollárra becsülik. Az antik művek az utóbbi években igen jól áron keltek el a műkincspiacon: tavaly decemberben a kikiáltási ár tízszeresét, 23,8 millió dollárt fizetett ki egy licitáló Antinous II. századi márvány mellszobráért.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fordított szerepek: poloska evett teknőst

Egy japán kutatónak sikerült lencsevégre kapnia, amint egy tutajpoloska fiatal teknősből lakmározik,… Tovább olvasom