Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Semmit nem jelez előre a biológiai kort vizsgáló teszt

Megjelentek az amerikai piacon az emberek biológiai korát eláruló vértesztek, amelyek azonban alkalmatlanok annak megjóslására, hány hónapja vagy éve van hátra valakinek.
A tesztek a telomerek hosszát mérik, amelyek a kromoszómák végén lévő "védőkupakok", és amelyek az életkor előrehaladtával egyre rövidülnek.

Több tanulmányban kimutatták, hogy azok az emberek, akik fehérvérsejtjeiben rövidebbek a telomerek, esendőbbek olyan betegségekkel szemben, mint a rák, a szívbetegségek és az Alzheimer-kór, sőt akár élettartamuk is rövidebb lehet.

Egérkísérletek azt is jelezték, hogy a hosszabb telomerek hosszabb életet jelenthetnek.

Mindezek eredményeként a laboratóriumok mostanában kezdik ajánlani a telomerek hosszát mérő tesztjeiket, új vitát nyitva ezzel arról, hogy milyen célra érdemes és etikus genetikai jellegű teszteket forgalmazni a nagyközönségnek, illetve miként akadályozható meg, hogy például a munkaadók visszaéljenek az így szerzett információkkal.

A tesztet ajánló laboratóriumok közül egyesek hangsúlyozzák, hogy annak eredménye kizárólag figyelmeztetésként szolgál. "Úgy tekintünk rá, mint valamiféle ébresztőre a páciens és az orvos számára, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy az illető a kelleténél gyorsabb ütemben öregszik" - magyarázta a SpectraCell Laboratories képviselője a The New York Timesnak.

Ez az amerikai cég 290 dollárért kínálja a tesztet, míg a Life Length nevű spanyol vállalat 500 euró körüli áron. Egy kaliforniai cég, a Telome Health úgy tervezi, hogy még idén forgalomba hozza az emberek biológiai korát eláruló tesztjét, mindössze 200 dollárért. Ez utóbbi vállalat társalapítója Elizabeth H. Blackburn, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem munkatársa, aki 2009-ben megkapta - megosztva - az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat a telomerekkel kapcsolatos felfedezéseiért. A cég tudományos vezetője ahhoz hasonlította a tesztet, mint amikor egy autó műszerfalán felgyullad a motor ellenőrzésére figyelmeztető jelzés. Az eredmények nehezen és ellentmondásosan értelmezhetők.

Az ilyen típusú tesztek kritikusai között van Carol Greider, a Johns Hopkins Egyetem molekuláris biológusa, aki Blackburnnel együtt kapta meg a Nobel-díjat.

Greider szerint bizonyíték arra van, hogy a legrövidebb telomerrel élő embereknél (az alsó egy százaléknál) az átlagosnál nagyobb bizonyos betegségek kockázata, főként a csontvelő rendellenességeié vagy a tüdőfibrózisé. Ezen a bizonyos egy százalékon kívül azonban nem sokat tud a mai tudomány mondani arról, hogy milyen egészségügyi következményei vannak telomerjeink hosszának. Greider , hogy az emberek közt nagy különbségek léteznek a telomerek hosszában, egy adott hossz tartozhat egy 20 éveshez, de akár egy 70 éveshez is, így az életkor pusztán a telomer hosszából nem állapítható meg.

Más szakemberek is úgy vélik, hogy a telomerek hosszának meghatározására szolgáló elemzéseket egyelőre csak a kutatóknak érdemes használniuk, mert az eredmények nehezen és ellentmondásosan értelmezhetők. Akadnak, akik attól tartanak, hogy az adatok illetéktelenekhez - például biztosító társaságokhoz - kerülnek. A tesztek gyártói és forgalmazói ugyanakkor azzal érvelnek, hogy nem áll szándékukban megjósolni, meddig él az, aki módszerükkel méri a DNS-ében lévő telomerek hosszát.

"Úgy gondoljuk, hogy hasznos lehet (a teszt) azoknak, akik különösen élénken érdeklődnek egészségük iránt" - ad betekintést elképzeléseikbe Maria Blasco, a Life Length társalapítója, a madridi Spanyol Nemzeti Rákkutató Központ molekuláris biológusa.

A tesztek piacra kerülésének nem mindig előfeltétele a hatósági engedély, az amerikai gyógyszerügyi hivatal, az FDA legalábbis nem vár el ilyet jelenleg. A cégek általában orvosi előíráshoz kötik a teszt rendelését, ám például a SpectraCell egyéni megrendeléseket is kiszolgál.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Forradalmi fájdalomcsillapító a láthatáron

Amerikai kutatók felfedeztek egy molekulát, amely rövidre zárja a krónikus fájdalom útját… Tovább olvasom