Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Rendbe teszik a kínai Nagy Fal legrégebbi szakaszait

A kínai Nagy Fal legrégibb szakaszai mentén található természetes környezet visszaállításra dolgoznak ki nagyszabású programot a mai Santung tartomány, az egykori Csi állam területén - számoltak be a kulturális örökségvédelem helyi illetékesei.
A felújítási, állagmegóvási munkák a kulturális emlékek és a természeti környezet védelmét szolgálják - közölte Hszia Cse-hsziu, az érintett hivatal igazgatója. Mint mondta, különös tekintettel lesznek az egykor védelmi célokból épített fal katonai műemlékeire.

Az úgynevezett Csi falat Kr.e. 770-476 között építették, a Nagy Fal legidősebb szakaszaként tartják számon. Egy ma Csangcsingnak nevezett település kis falujában kezdődik, csaknem 620 kilométer hosszan a fal részeként átjárók, erődök, kapuk, jeladó tornyok alkotják. A kikötőváros, Csingtao szomszédságában vezet a tengerbe.

A behatolók elleni védelem fontos építményét a történelem során több mint húsz uralkodó tartatta karban, építtette újjá - mondta Hszia a Hszinhua hírügynökségnek.

A kínai Nagy Fal az ország északi határán épített erődítményrendszerek, fallal összekötött bástyák összessége, amelyet a betolakodó északi nomád törzsek támadásai ellen építtettek. Soha nem volt összefüggő, a különböző dinasztiák volt, hogy megtoldották, de előfordul, hogy nem is használták. A legelterjedtebb, ma látható falszakaszok a Ming-dinasztia (1368-1644) idején épültek téglából. A korábbiak fő építőanyaga többnyire döngölt föld volt.

A fal nagyobb része az enyészetnek van kitéve, bizonyos részei már csak nyomokban, vagy még úgy sem fedezhetők fel. Egyes helyeken vandálok hordták el a tégláit építkezésekhez, másutt a bányászoknak volt útban. A hatóságok igyekeznek őrzését megoldani, védelmével és a büntetésekkel a további rombolásnak szeretnék elejét venni. Az UNESCO 1987-ben vette fel a világörökségek listájára.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megröntgeneztek egy Tyrannosaurus rexet

Egész pontosan egy hatalmas röntgenkészülékbe dugták a koponyáját holland tudósok a németországi… Tovább olvasom