Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Összefüggés a migrén és a lyukas szív között

Aurás migréntől szenvedő gyerekeknél kétszer gyakoribbnak találták a "lyukas szív", a kamrai vagy pitvari sövényhiány előfordulását - idézte kutatók megállapítását csütörtökön a BBC hírportálja.

Amerikai kutatók 109 hatévesnél idősebb gyereket vizsgáltak meg, akik migréntől szenvedtek. A Journal of Pediatrics című szaklapban ismertetett tanulmányban úgy találták, hogy a vizuális zavarral kísért migrénnel együtt élő gyerekek mintegy felének volt ilyen szívhibája.

Néhány korábbi tanulmány felnőtteknél már talált összefüggést a lyukas szív és az aurás migrén megjelenése között. Ezért olyan próbálkozások is voltak, hogy akiknél a migrén kezelésének más módszerei kudarcot vallottak, azokon a sövényhiány műtéti zárásával segítsenek.

Rachel McCandless, a Utahi Egyetem munkatársa és csoportja echokardiográfiával vizsgálták a gyerekeket a szív fejlődési rendellenessége után kutatva. A migréntől szenvedők közül átlagosan minden tizediknél jelentkezik auralátás is. Az aurás migrénnel élő gyerekek ötven százalékánál találtak a vizsgálatok során sövényhiányt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kondenzcsíkok hatnak a légkörre

A repülőgépek által hátrahagyott kondenzcsíkok és következményeik hatása az éghajlatra jóval… Tovább olvasom