Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Ön tudja mit kell tenni, ha hideg vízbe esik?

Nagyon sok ember megpróbál rögtön úszni, és valószínűleg ez a legrosszabb, amit tehet.
A hideg víz okozta hirtelen sokk gyors leküzdésének megtanulásával elkerülhető lehet a vízbefulladás - derült ki egy új-zélandi kutatásból.

Az Otagói Egyetem szakemberei 10 Celsius-fokos vízben tesztelték a vizsgálat résztvevőit, akik kezdetben 2-3 perc alatt lettek úrrá a hideg víz okozta sokkon. A kutatók megállapították, hogy rendszeres ismétléssel és mentális felkészüléssel a válaszreakció hossza és intenzitása akár a felére is csökkenthető.

"Az egy hétig vagy tovább tartó ismétlődő merülések, a mentális tréning és a taposótechnika fejlesztésére vonatkozó tanácsok elsajátítása után a résztvevők sokkal nyugodtabbak voltak a hideg vízben" - mutatott rá közleményében Chris Button, az egyetem munkatársa. Mint aláhúzta, a fulladások többsége a vízbe esést követő első néhány percben következik be, a szervezet hideg vízre adott sokkos reakciójának következtében.

A válaszreakciót a bőr hirtelen lehűlése váltja ki, és kezdetben nehéz, majd nagyon szapora légzés jellemzi. "Nagyon sok ember megpróbál rögtön úszni, és valószínűleg ez a legrosszabb, amit tehet. Nagyon nehéz ugyanis úgy úszni, hogy az ember kétszer olyan gyorsan lélegzik, mint általában szokott" - fejtette ki a szakember.

A mostani eredmények fényében jelentősen csökkenhet Új-Zélandon a "vízbefulladásos esetek rémisztő aránya". A vízbefulladás a halálos balesetek harmadik fő oka volt tavaly a szigetországban: összesen 81 ilyen esetet regisztráltak.

A kutatók azt tanácsolják a vízbe esett embereknek, hogy maradjanak nyugodtak, várjanak, amíg a hideg víz okozta sokk elmúlik, ne hozzanak hirtelen döntéseket és szabályozzák a légzésüket.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tudóscsoport állt ki az e-cigaretta mellett

A vizsgálatot azért kezdték meg, mert a WHO dohányterméknek akarja minősíteni az elektromos… Tovább olvasom