Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 14°C | 27°C Még több cikk.

Nem minden földrengéstől nőnek a hegyek

Az elterjedt vélekedéstől eltérően nem minden földrengéstől nőnek a hegyek. Ellenkezőleg, a földmozgásokat követő földcsuszamlás jelentős eróziót idézhet elő a Föld bizonyos térségeiben – mutatott rá egy hét végén közzétett tanulmány.

A meglepő megfigyelést egy természeti csapásokra szakosodott geológuscsoport tette a 2008. májusi szecsuani földrengéskor. A kínai tartományt sújtó földmozgás 7,9-es erősségű volt.

A földrengés a Tibeti-fennsík széle mentén következett be, az 5 kilométer átlagos terepmagasságú Longmen-hegyláncon belül. Ez okozza a paradoxont – magyarázta Marcello de Michele, a Földtani és a Bányászati Kutató Iroda (BRGM) munkatársa, a tanulmány társszerzője.

A geológusok – miután megállapították, hogy az erős földmozgás több mint 56 ezer földcsuszamlást idézett elő – megpróbálták számítógépes modellezéssel megbecsülni a földcsuszamlások által megmozgatott üledék térfogatát, amely a számításai szerint 5 és 15 köbkilométer között mozgott. Ezzel párhuzamosan a földrengés okozta talajszint-emelkedés, azaz a földkéreg felső rétege felgyűrődésének mértéke mindössze 1,5 és 4 köbkilométer között mozgott.

Még ha az erózió (patakok, vízfolyások) idővel a földcsuszamlások által elmozdított törmeléknek és üledéknek csak egy részét mossa is el, a szecsuani földrengés akkor is várhatóan jelentősen csökkenti a hegyek térfogatát a tanulmány szerint.

Hivatalos adatok szerint a szecsuani földrengésben közel 70 ezren haltak meg, több mint 18 ezren tűntek el, és milliók maradtak fedél nélkül.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az alváshiány súlygyarapodáshoz vezethet

Az alváshiány nem csupán nyűgössé teszi az embert napközben, de az anyagcsere folyamatok… Tovább olvasom