Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Megtelt a Spitzbergák a pénteki napfogyatkozásra

Kitették a norvég hatóságok a megtelt táblák a Spitzbergákra a március 20-i teljes napfogyatkozás előtt.
Az idei év egyik leglátványosabb csillagászati eseményét szinte teljességében az északi félteke legészakibb területeiről lehet majd élvezni, ezen térségek egyike a Norvégiától több mint 800 kilométerre északra fekvő Spitzbergák szigetek.

A helyi hatóságok a hét végén közölték, hogy a szigetek 2500 lakosa mellett 1500 turistát várnak, azaz az összes szállás megtelt, és a sziget befogadóképessége elérte a maximumot.

A helyi kormányzó röplapokon és az interneten hívta fel az érkezők figyelmét arra, hogy a térségben márciusban is igencsak hideg, mínusz 15 Celsius-fok van, és a jegesmedvék szabadon kóborolnak a szigeteken.

Németországban a szakemberek úgy vélik, hogy a napfogyatkozás jó alkalom lesz az ország elektromos hálózatának testelésére, mivel az egyre nagyobb mértékben megújuló energiákra alapul. A napfogyatkozáskor a Nap elé kerülő Hold a napfényét 82 százalékát fogja blokkolni, és ezért hirtelen esni fog néhány percre, majd újra megnövekszik a Nap generálta energia. Ezt ki kell egyensúlyozni, elkerülendő a hálózatok instabilitását - közölte a német napenergia intézet.

A Föld északi térségében pénteken a napfogyatkozás szinte teljes lesz. Magyarországról is megfigyelhető, de csak részlegesen a délelőtti órákban, de innen már csak mintegy 60 százalékosan. Napfogyatkozás akkor jön létre, ha a Hold a Föld és a Nap közé kerül, és a Hold árnyéka a bolygóra vetül.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vasúton is múlt a forradalmi hullám

Több európai nagyvárost már vasútvonal kötött össze, a sínek mellett távírópóznák álltak, s a hírek sokkal gyorsabban terjedtek. Tovább olvasom