Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Megnyitották Tutanhamon sírjának pontos mását

A sír az egyiptomi Luxorban, az eredeti nyughely felfedezője, Howard Carter háza mellett kapott helyet.
A több mint háromezer éves sírhely 1922-es feltárása óta a Királyok Völgyének egyik fő látványosságának számít, de az elmúlt kilenc évtized alatt odalátogató, naponta majd ezer turista által okozott hőmérséklet- és légnedvesség-ingadozás végzetes hatással volt a falakat díszítő freskókra.

Az emberek lehelete tartalmazta pára és a különböző baktériumok kikezdték a képeket, amelyeket idővel nagyméretű barna foltok torzítottak el.

Forrás: Alicia Guirao/Factum-Arte
Forrás: Alicia Guirao/Factum-Arte

A síremlék további károsodásának elkerülése érdekében egy nemzetközi szakértőkből álló csoport megépítette annak pontos mását. Az ehhez szükséges digitális technikát a madridi székhelyű Factum Arte cég fejlesztette ki James Macmillan-Scott vezetésével. A háromdimenziós szkennerek, korszerű fényképészeti eszközök és nyomtatók segítségével létrehozott replikákat szabad szemmel nem lehet megkülönböztetni az eredetiektől.

Az Európai Unió által Egyiptomnak adományozott új látványosság a remények szerint hozzásegít az idegenforgalom fellendüléséhez, amely eredetileg az ország bruttó hazai termékének (GDP) a tizenegy százalékát tenné ki, és amely az arab tavasz kezdete óta az országban uralkodó közbiztonsági káosz miatt erősen megcsappant.

Forrás: Alicia Guirao/Factum-Arte
Forrás: Alicia Guirao/Factum-Arte

Az egyiptomi hatóságok határozata szerint egy ideig mindkét sírhely nyitva tartja kapuit a látogatók előtt, de az illetékes szervek már 2010-ben bejelentették, hogy az eredeti nyughelyet be fogják zárni. Luxor elhagyatott bazárjaiban a helyi kiskereskedők gyanakodva fogadták a turisták figyelmét felkelteni hivatott látványosságot. Sokak úgy látják, hogy a másolatot akárhol fel lehetett volna építeni, s ezért nem fognak sokan a Nílus-parti városba látogatni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pusztulnak a fajok, ezért egyre betegebbek az emberek

A nagyvadfajok számának csökkenése növelheti az emberi betegségek kockázatát - mutatta ki az összefüggést egy kísérlet, amelyet a kelet-afrikai Szavannán végeztek. Tovább olvasom