Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 6°C | 10°C Még több cikk.

Megint elhalasztották a Dragon teherűrhajó indítását

Az indítást a hordozórakéta első fokozatából szivárgó hélium miatt kellett elhalasztani.
A hordozórakéta első fokozatából szivárgó hélium miatt ismét elhalasztották hétfőn az amerikai Dragon teherűrhajó elindítását a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) - közölte az űrjárművet építő SpaceX társaság.

A SpaceX Twitterre feltett üzenete szerint a közép-európai idő szerint hétfőn 22 óra 58 percre tervezett, de meghiúsult startot péntekre ütemezték át a floridai Cape Canaveral űrrepülőtéren.

Addigra megjavítják a Falcon 9-es hordozórakéta szivárgást okozó hibáját - tette hozzá a cég.

A Dragon teherűrhajó két tonnányi utánpótlást szállít majd a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomás legénységének.

A hétfőn észlelt földi hibát megelőzően már az ISS egy komoly számítógéphibája is bizonytalanná tette a SpaceX Dragon felbocsátását, amelyet eredetileg március közepére terveztek.

A NASA amerikai űrügynökség szerint a vasárnap bekövetkezett számítógépes hiba csak űrsétával javítható ki.

Az űrállomáson tucatnyi külső számítógép működik. Ezek az állomás normális működését biztosítják, és a mostani hiba nincs hatással a három orosz, két amerikai és a japán űrhajós kutatómunkájára.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A halak elveszíthetik túléséi ösztönüket a savas óceánban

A probléma olyan súlyos is lehet, hogy a rájuk leső ragadozók elől sem menekülnek el. Tovább olvasom