Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Már két helyet foglaltak a kínai űrtúrára

A nem mindennpi utazás óraíja több, mint húszmillió forintnyi összeg lesz. Az érdeklődők száma már meghaladja a százat.
Két kínai üzletember már jegyet foglalt egy 2015-re meghirdetett űrutazásra, amelynek óradíja legkevesebb 95 ezer dollár (20,7 millió forint) lesz - jelentette a China Daily című angol nyelvű napilap hétfőn.

Az érdeklődők száma már meghaladja a százat, az első utazásra az amerikai gyártású Lynx Mark I űrhajóval még az idén sor kerülhet. 2015-től a Lynx Mark II-es áll szolgálatba. A túrákat eredetileg egy űrturizmusra specializálódott holland vállalkozás (SXC) szervezi, velük van szerződése tavaly év végétől a kínai Dexo Travel irodának.

2015-től a Lynx Mark II-es áll szolgálatba.
2015-től a Lynx Mark II-es áll szolgálatba.

Az SXC lehetővé teszi, hogy az utazók űrruhájukon viseljék vállalatuk logóját, ami állítólag még vonzóbbá teszi a tehetős kínai üzletemberek számára az ígérkező kalandot.

A kínai iroda vezetője a China Dailynek azt nyilatkozta, hogy a pénz láthatóan nem tarja vissza az érdeklődőket, de vannak, akik az egy órás út helyett többet szeretnének, s a súlytalanság kipróbálására kapott hat perc sem elégíti ki őket.

Ráadásul a Lynx Mark I-es maximum 60 kilométerre viheti fel utasát, míg fejlettebb változata 103 kilométerre, amit sokan még mindig alacsonynak tartanak. Akik 200 kilométernél nagyobb távolságra repülnének a világűrben, azoknak a jelenlegi ár húsz-harmincszorosával kell számolniuk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felébresztették a Jáde nyulat a Holdon

Magához tért "mesterséges álmából" a Holdon két hétre ideiglenesen forgalomból kivont Jáde nyúl… Tovább olvasom