Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Kívánság? - Érkeznek a meteorok: augusztus a hullócsillagok hónapja

Augusztus a hullócsillagok hónapja, amikor több meteorraj is érkezik.
Az előrejelzések szerint augusztus 12-én hajnalban érkezik a Perseidák néven ismert meteorraj, amely valójában a 109P/Switft-Tuttle üstökösből kiszakadt, jelenleg is a Nap körüli pályán keringő törmelékfelhő - olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján.

A meteorraj a törmelékfelhő Földdel való találkozásakor jelentkezik, amikor az apró porszemek bolygónk légkörébe csapódnak. A fogyó Hold némileg akadályozza a megfigyeléseket, azonban mindenképpen érdemes az előző, illetve következő 1-2 éjszakán is kémlelni az eget, hiszen a raj akár 100 meteort is adhat óránként, illetve szinte egész augusztusban jó esély van Perseida-meteorok megfigyelésére. Egy másik, jóval kevésbé látványos meteorraj is jelentkezik augusztusban. A Kappa Cygnidák meteorraj éles maximuma az előrejelzések szerint 18-án következik be, és megfigyelését nem zavarja majd a Hold.

"Sajnos az előrejelzések szerint a meteorok várható száma jóval alacsonyabb, de a raj viselkedése kevéssé ismert, így könnyen előfordulhat, hogy az előre jelzett óránkénti 3 darabos értéknél jóval több és esetleg látványosan fényes tűzgömb is lehet. Mindkét raj esetében a megfigyeléshez a legfontosabb a sötét égbolt! Ezért ha tehetjük, keressünk a megfigyeléshez városi fényektől távoli helyszínt. Amennyiben csak városból van módunk megfigyelést végezni, közvetlen fényektől takart helyszínt válasszunk, de ebben az esetben számoljunk azzal, hogy a halványabb rajtagokat a városi fényszennyezés miatt nem vehetjük észre. Mindettől függetlenül jó esélyünk van a jelzett maximum környékén, illetve egész augusztusban egy-egy látványos tűzgömbre is" - emeli ki az MCSE honlapja. Augusztus 21-én 18 óra körül a Hold, a Mars, a Szaturnusz és a Szűz-csillagkép legfényesebb csillagának (Spica) együttállása figyelhető meg a nyugati égbolton. Fogyatkozások sorozata is bekövetkezik augusztusban, sajnos nem a Földön, hanem a Naprendszer óriásbolygóján.

"A hatalmas Jupiter körül keringő 4 legnagyobb, úgynevezett Galilei-féle hold rendszeresen okoz a bolygókorongon apró fekete foltként megfigyelhető napfogyatkozásokat, a bolygó árnyékában pedig holdfogyatkozást +szenvednek+ el. Augusztusban egész csokorra való hasonló esemény következik be" - mutat rá a hírportál. A hónap első napján az éppen a horizont fölé emelkedő Jupiter korongján már az Europa hold árnyéka is megfigyelhető, mihelyst a bolygó elegendően magasra emelkedik ahhoz, hogy a megfigyeléseket ne zavarja túlságosan. 0:40-kor egy újabb árnyék jelenik majd meg a korongon, amelyet az Io hold vet.

Augusztus 8-án szintén két hold árnyéka lesz megfigyelhető az óriásbolygón, 2:05-kor elsőként ismét az Europa, majd 2:34-kor az Io árnyéka lesz megfigyelhető. Augusztus 16/17-én pedig holdak fogyatkozása következik be. Az Europa hold 23:17-kor lép be a bolygó árnyékkúpjába, ezt követően pedig 00:31-től a Ganymedes hold tűnik el. Mindeközben a korong előtt 22:56-tól az Io hold vonul át, majd a jelenségsorozat 2:28-kor ér véget.

Olvasóink írták

  • 2. kultura 2012. augusztus 03. 21:22
    „Úristen te romantikus vagy ...hogy titkoltad eddig?”
  • 1. Mankapunka 2012. augusztus 01. 19:26
    „Nekem eddig még egy sem teljesült,amit kívántam,de nem is ilyenkor szoktam,hanem télen,mikor útközben éjjel szépen fénylik az égbolt,és végig siklik szépen rajta,ami azért nem mindennapos mutatvány.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Robotbúvárhajók az óceánban: már legalább 400 működik

Átalakulóban az óceánok kutatása. Egyre több seaglider, azaz apró, utas nélkül lebegő mélytengeri… Tovább olvasom