Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 21°C | 32°C Még több cikk.

Dél-Afrikáig jutott vándorútján egy jeladós fehér gólya

A fiatal madár a közismert, webkamerával is ellátott nagyhalászi gólyafészekből származik, de a Nógrád megyei Rimócról indult vándorútjára.
Papp Ferenc, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora az MTI-nek elmondta, hogy a fiatal madár anyja május közepén áramütés miatt elpusztult. Mivel a négy, akkor pár napos fiókát az apjuk egyedül nem tudta volna felnevelni, tűzoltók segítségével kimentették őket a fészekből és előbb a nyíregyházi állatparkba, majd a hortobágyi Góréstanyára kerültek. Innen hozták őket júniusban Nógrádba: Picur a rimóci fészekbe, testvérei közül egy Balassagyarmatra, kettő pedig Ludányhalásziba került "nevelőszülőkhöz".

A szakember kifejtette: a jeladóval ellátott Picur a Wesel folyótól keletre fészkelő fehér gólyák megszokott útvonalán, a Boszporusz felett hagyta el Európát, keresztezte Anatóliát, majd a Közel-Kelet Földközi-tengeri partvidékét követve érte el a Nílus-völgyet. Egyiptomban dél felé fordult, a szeptembert pedig már Szudánban töltötte: előbb a Nílus-völgy és Eritrea között húzódó száraz szavannákon "kóborolt", majd nyugat felé tett egy hosszabb kitérőt.

Innen Dél-Szudánon, Etiópián, Kenyán, Tanzánián, Zambián keresztül, – egy rövid szakaszon Mozambikot is érintve, – Zimbabwéba érkezett. A Hwange Nemzeti Parkot elhagyva Botswanán át Dél-Afrikáig repült, jelenleg Johannesburgtól mintegy 300 kilométerre délnyugatra egy szarvasmarha-tenyésztő vidéken tartózkodik.

"Az első magyar gyűrűs fehér gólyát 1909-ben lőtték le Dél-Afrikában. Ezt a madarat Erdélyben, a Háromszék vármegyei Hídvégen jelölték. Az esetről a madár elejtője hirdetést adott fel a Times című lapban, amelyre Herman Ottó válaszolt. Ezután 1917-ig 34 magyar gyűrűs példány került meg Dél-Afrikában, ezek egy részét persze nem a mai határokon belül jelölték. Azóta viszont mindössze 16 madár előfordulása bizonyosodott be, az elmúlt negyven évből csak kilenc ilyen eset ismert" - fogalmazott a szakember.

Hozzátette: ez azt is jelezheti, hogy a magyar fehér gólyák egyre rövidebb vándorutakra vállalkoznak, sőt áttelelésük is egyre gyakoribb.

"Jelenleg is az Ipoly-völgyben időzik a Január nevű madár, ami onnan kapta a nevét, hogy ez év januárjában érkezett róla az első jelentés a Szécsényhez tartozó Pösténypusztáról. Idén is áttelelésre készül, ez a jelenség mind gyakoribb a fehér gólyák között" - hangsúlyozta a szakember

Ez idáig Picur az egyetlen GSM-alapú jeladóval ellátott fehér gólya, amelyik eljutott Dél-Afrikába Rimóc községtől csaknem 16 ezer kilométert téve meg négy hónap alatt.

Papp Ferenc kifejtette: a jeladós madarak nagy része a Száhel-övezetben telel, a szlovákiai Ipolyvarbón (Vrbovka) jeladóval ellátott madár például nyugat felé húzódott, a Csád-tó vidékére. Jelenleg Niger, Nigéria és Csád hármas határán időzik már hetek óta.

Egy másik fiatal példány, Keszi a szudáni szavannákig Picur útvonalát követte, de onnan Eritreán, Etiópián és Szomálián keresztül folytatta útját dél felé, jelenleg Kenya északi részén van.

A Madárvédelem és kutatás határok nélkül magyar-szlovák, valamint az Északi gólyahír című magyar projekt részeként megjelölt 44 fehér gólya közül tíz útvonala követhető nyomon térképen is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rámehet az egészségünkre a forgalom zaja

Minden negyedik európai egészségét veszélyezteti a közlekedés zaja, a túl nagy lárma korai halált is… Tovább olvasom