Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

Csontvázat találtak játék közben

Emberi maradványokra bukkant játék közben két gyerek tavaly Arizona északnyugati, elhagyatott dombjai között: a csontváz valószínűleg egy amerikai bennszülötté lehetett, aki úgy 1800 évvel ezelőtt élt a szerdán nyilvánosságra hozott antropológiai jelentés szerint.
A Colorado Citytől délkeletre talált szinte teljes csontváz korának meghatározása a közelmúltban fejeződött be. A vizsgálatra felkért szakértő, Kelly-McLaughlin antropológus azonban elmondta: amint kinyitotta a csontokat tartalmazó dobozt, azonnal tudta, hogy nagyon korai leletről van szó.

A tudós szerint egy férfi csontjai kerültek elő, azt azonban nem lehet tudni, hány éves lehetett, amikor meghalt. A jó állapotú csontvázban a test csontjainak 85 százaléka megmaradt. A maradványokon megfigyelhetők a klasszikus prehistorikus jegyek: az üledékes talaj miatt mélyen elszíneződött csontok és a súlyosan szuvas fogak.

A kutatónő különleges leletnek nevezte a csontvázat, és úgy vélte, az elhunytat annak a csoportnak a tagjai temették el, akik között élt. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy rendkívüli, de nem ritka leletről van szó, ugyanis hasonló prehistorikus maradványokkal szinte évente, másfél évente megkeresik.

A maradványokat felfedező két gyerek az édesanyjával kirándult tavaly novemberben az Arizona és Utah határán fekvő vidéken, ahol a fiatalok vették észre a földből kiálló csontokat.

Először állati maradványokra gondoltak, ám amikor előkerült egy koponya, riadóztatták a helyi hatóságokat. Az orvos szakértői vizsgálat után küldték el a csontokat az antropológus szakértőhöz.

Kelly-McLaughlin elmondta: szándékában áll felkeresni a környék indián törzsi vezetőit, hogy méltó helyen újra el lehessen temetni a maradványokat. A tudós szerint egy évbe telhet ennek megszervezése és lebonyolítása.

Nyitóképünk illusztráció.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rejtélyes kódokat találtak a kanadai egyetemen: Ön lesz a megfejtő?

A világ összes kriptográfusát foglalkoztatja egy kódsor, amit egy kanadai egyetem könyvtárában… Tovább olvasom