Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

A NASA szerint négy kisbolygó veszélyeztetheti a Földet

Az amerikai űrkutatási hivatal összeállította a katasztrófával fenyegető kisbolygók listáját.

2029. Ebben az évben tudja meg az emberiség, hogy az Apophis be fog-e csapódni a Föld északi részébe, amikor 2036. április 13-án visszatér. A 2004-ben felfedezett, és a káosz egyiptomi istenségéről elnevezett, 270 méter átmérőjű égitest biztosan elrepül a milliós nagyvárosok felett, de 2070-ben vissza fog térni, és félő, hogy legkésőbb akkor 510 megatonnás bombaként robban fel - olvasható a Blikk összeállításában

2040. Jelen állás szerint ekkor várható a következő meteoritbecsapódás, a tudósok a napot is megjelölték: február 15. A nemrég felfedezett 2011 AG5 ugyanis ekkor már olyan közel ér a Földhöz, hogy valószínűleg nem bír majd ellenállni a bolygó gravitációjának. A körülbelül 200 megatonnás robbanás egy nagyvárost is elpusztíthat majd.

2048. A 2007 VK184 nevezetű kisbolygó átmérője csupán 130 méter, de még így is hozzávetőleg 60 megatonnás erővel pusztíthat 2048 júniusában, ha valóban becsapódik a Földbe, de az is végzetes lehet, ha belép az atmoszférába, és a felszín felett robban fel. 1908. június 30-án történt hasonló Oroszországban, amikor 7000 méteres magasságban robbant fel egy 50 méter átmérőjű égitest. A robbanás során 15 megatonnányi energia szabadult fel a Léna folyó felső folyásánál. A legelő állatok szénné égtek, és 30 kilométeres körben az összes fa kifordult a földből.

2880. Az 1950 DA nevezetű kisbolygó érkezése miatt utódaink feje fájhat. Ez az aszteroida, ha például New Yorknál csapódik az óceánba, akkor a cunami Budapestet is elérné, és a honfoglalás kétezredik évfordulójára sem hevernénk ki a katasztrófát.

Részletek >>

Olvasóink írták

  • 17. totel 2011. május 30. 19:21
    „http://www.indavideo.hu/video/Megtalaltak_Nibirut”
  • 16. makaay777 2011. május 30. 16:22
    „kedves Ddorf!
    ha a Nasa nem lenne sok minden amit naponta használsz nem létezne...
    minden újat a Nasa talál fel legalább is köze van hozzá!”
  • 15. fortuna54 2011. május 30. 10:31
    „Elöször túl kell élnünk a spanyol kigyóuborka támadásait.”
  • 14. Tibi1 2011. május 30. 09:20
    „Istenem! ha nekem egy NASA-mérnök szerelné az autómat! :-)
    De nem az...és soha nem is lesz az...”
  • 13. Ddorf 2011. május 30. 07:36
    „szegény amcsiknak nehéz az élet. Ha már a holdramenésüket is elkapkodták.
    Most ujabb valami hírt kell találni,mert a végén még valakinek eszébe jut számon kérni: ti NASA-sok ti minek vagytok?
    Miért nem mentek el melózni valamelyik autószerelö mühelybe?”
  • 12. nane 2011. május 29. 23:25
    „Köszi jót röhögtem:)”
  • 11. buxa 2011. május 29. 22:53
    „Akkor újra leírom:
    Nincs gravitáció, csak a föld szívat minket!!!”
  • 10. buxa 2011. május 29. 21:52
    „"nem bír majd ellenállni a bolygó gravitációjának"
    Nincs is gravitáció, csak a föld szívat minket! :)”
  • 9. Primax 2011. május 29. 21:46
    „A veszély valós, bár kicsi az esélye :
    http://hu.wikipedia.org/wiki/99942_Apophis”
  • 8. drKotász 2011. május 29. 17:29
    „Majd elemér és superman megoldja úgyis jóban vannak.”
  • 7. @Gabben 2011. május 29. 16:03
    „mit moderálsz ???????nem napon barnult faj????????ebben mi van ember”
  • 6. totel 2011. május 29. 13:41
    „"és a honfoglalás kétezredik évfordulójára sem hevernénk ki a katasztrófát"

    A Magyarok ősei ősidők óta a Kárpátmedencében éltek! Megint a "honfoglalás" című népbutítással etetnek bennünket !! szándékosan.....!!”
  • 5. Imre82 2011. május 29. 13:03
    „Ezek nem meteoritok, csak Chuck Norris kipiszálta a szeméből a csipát.”
  • 4. széchenyi12 2011. május 29. 12:05
    „4000 ben meg jön az űrből egy kisróka, aztán jól lepisil minket!”
  • 3. tradermike 2011. május 29. 11:15
    „Megkereste már a NASA Bruce Willis-t és mélyfúrócsapatát? :o)”
  • 2. @Gabben 2011. május 29. 10:25
    „<moderálva>”
  • 1. Tibi1 2011. május 29. 09:47
    „2880???
    Addigra már rég elintézi magát az emberiség...
    A kisbolygó meg csak jön, jön, és nem talál semmit... :-)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elektronok közel a gömbölyűséghez

Az elektronról korábban gondoltakkal szemben brit kutatók arra jöttek rá, hogy a negatív töltésű… Tovább olvasom