Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

A kávé csökkenti a prosztatarák kockázatát

A kávé csökkenti a prosztatarák miatt bekövetkező halálozás kockázatát - állapították meg amerikai kutatók közel 50 ezer férfi bevonásával készült tanulmányukban.
Mint a Journal of the National Cancer Institute című szakfolyóirat legfrissebb számában közölték: a napi hat adagnál több kávét fogyasztó férfiaknál 20 százalékkal kisebb eséllyel fejlődött ki a betegség, és 60 százalékkal volt alacsonyabb náluk a prosztatarák agresszív formája kialakulásának valószínűsége. A halállal végződő prosztatarák rizikóját már napi 1-3 adag kávé is mintegy 30 százalékkal csökkentette.

A húsz éven át - 1986 és 2006 között - lezajlott követéses felmérésbe 48 ezer, az egészségügyben dolgozó férfit vontak be, akik négy évenként számoltak be - egyebek között - kávéfogyasztásukról. A követés időtartama alatt 5035 férfinál diagnosztizáltak prosztatarákot, közülük 642-en haltak meg.

A kávé prosztatarákra vonatkozó hatásában nem találtak különbséget aszerint, hogy koffeintartalmú vagy koffeinmentes volt, ebből a kutatók arra következtetnek, hogy nem az ital koffeintartalmával függ össze az eredmény, hanem más antioxidáns és gyulladást csökkentő összetevőivel.

Olvasóink írták

  • 2. sorok_közt 2011. május 18. 20:35
    „így van !”
  • 1. pozdorja 2011. május 18. 17:44
    „Napi 6 adagtól nem lesz prosztatarákom az tuti, mert agyvérzésben purcanok meg.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NASA: sótartalmat vizsgál a műhold

Az óceánok felszínének sótartalmát vizsgáló műholdat bocsát föl júniusban az amerikai űrkutatási… Tovább olvasom