Kisalföld logö

2018. 11. 14. szerda - Aliz 5°C | 13°C Még több cikk.

A Földön lévő víz egy része a korai napködből származik

Az eddigi elméletek alapján úgy hitték, hogy a vizet aszteroidák hozták magukkal, amikor becsapódtak a fiatal Földbe.
A Földön lévő víz egy része a még fiatal Nap környezetében lévő por- és gázfelhőből származhatott - állapította meg egy amerikai kutatócsoport.

Eredményeikről a Journal of Geophysical Research: Planets című szaklapban számoltak be.
    
Emellett azt is megállapították, hogy a bolygó jóval több hidrogént - a víz egy alkotóelemét - tartalmaz, mint azt eddig vélték.
    
Az eddigi elméletek alapján úgy hitték, hogy a vizet aszteroidák hozták magukkal, amikor becsapódtak a fiatal Földbe. Erre abból következtettek a tudósok, hogy az aszteroidákon és a Föld óceánjaiban lévő víz kémiai ismertetőjegyei megegyeznek.
    
A bolygó belsejében, a köpeny és a mag közti határon lévő hidrogén azonban egészen más ismertetőjegyekkel rendelkezik, tehát valószínűleg nem az aszteroidáktól származik - fejtették ki Peter Buseck, az Arizonai Állami Egyetem kutatója és munkatársai. Ráadásul a földköpenyben bizonyos nemesgázok a napköd por- és gázfelhőire jellemző tulajdonságokkal rendelkeznek.
    
A kutatók új elmélettel álltak elő. Eszerint évmilliárdokkal ezelőtt több, felszínén vizet hordó, a még fiatal Nap körüli anyagköddel körbevett aszteroida olvadhatott egybe a Földdel.
    
A napköd gázai eljutottak a Föld fiatal légkörébe és a magmaóceán felvette őket. Újabb égitestek becsapódása aztán még több vizet hozott és jelenlegi méretére növelte a Föld kiterjedését.
    
Az új modell szerint is aszteroidáktól származik a földi víz nagy része, és csak kis része a fiatal Nap gáz- és porfelhőjéből. A tudósok becslése szerint 100 vízmolekulából mintegy 1-2 származhat a napködből.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hosszú élet az eddig véltnél kevésbé írható a géneknek számlájára

A hosszú élet az eddig véltnél kevésbé írható a géneknek számlájára
Több mint 400 millió ember családfáját elemezték amerikai kutatók. Tovább olvasom