Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Másodszor nyert

Tippjáték - A Tippmester 25. fordulójában a legnagyobb találat a tizenkettes lehetett volna, mivel két mérkőzést töröltünk, de így sem érkezett telitalálatos szelvény a szerkesztőségünkbe.
Újfent nem sikerült senkinek hibátlanul tippelni a Tippmester 25. fordulójában. A Soproni sÖrdögök-mérkőzést elhalasztották, a Győri Elektromos VSK I-ét pedig adminisztrációs hiba miatt töröltük. A szerencse ezúttal Győri Lászlónak kedvezett, aki egyedüliként ért el tízes találatot, s így ő lett a heti forduló nyertese.

„A tippjáték kezdete óta közösen játszom a feleségemmel. Az előző szériában ő jobb helyen végzett, mint én. A nejem egyszer már nyert is focilabdát, én pedig egy MP3-lejátszót. A mostani játékban megfordult a helyzet, általában én tippelek jobban – mondta Győri László. – A sportágak közül a labdarúgást kedvelem igazán, magam is játszottam tizenöt évig. Kimondott kedvenc csapatom nincs, figyelemmel követem szinte az összes külföldi élcsapat játékát. Emellett a kézi- és vízilabda-közvetítéseket is nézem, véleményem szerint a magyarok ebben a két sportágban a világ legjobbjai között tarthatók számon."

Győri László focilabdát nyert, melyet szerkesztőségünkben vehet át. A második helyen végzett Domonkos László mozijegyeket, míg a harmadik helyezett Prikler Ágostonné a Győri ETO FC mérkőzésére szóló belépőket nyert. Nyereményeiket postán küldjük el.

Továbbra is érdemes velünk játszani, hiszen az olasz válogatott mezeit sorsoljuk ki azok között, akik rendszeresen beküldik hozzánk szelvényeiket.

A Tippmester 25. heti helyes tippsora: 2, X, 1, 2, X, 2, 1, 1, 2, 2, törölve, 2, törölve + X.

A játékról további információ és a teljes eredménylista megtekinthető a www.tippmester.kisalfold.hu internetes oldalon.
Győri László
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kedvence az angol foci

Tippjáték - Kisorsoltuk a Real Madrid-mezt, de érdemes továbbra is velünk játszani, mivel még… Tovább olvasom