Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Minél kisebb egy állat, annál többet kell aludnia

Minél kisebb egy állat, annál több alvásra van szüksége, de a testméret más pszichológiai tulajdonságokat is befolyásol. Amerikai kutatók matematikai modellel akarják bizonyítani, hogy az emlősállatok mérete összefügg azzal, hogy mennyit alszanak.
A Neue Züricher Zeitung című svájci lap internetes kiadásában Geoffrey West és Van Savage amerikai kutatók tanulmányát ismertette, amely szerint a kisebb méretű állatok szíve sokkal gyorsabban dobog, mint a nagyoké, az egerek szíve percenként 600-at, míg a macskáé 150-et, az emberé viszont átlagosan 70-et ver percenként. A kis állatok relatív energiafelhasználása is nagy, egy kengurunak energiatakarékosabb az anyagcseréje, mint egy nyúlnak.

Nem utolsósorban a nagyobb állatok élete is hosszabb. Egy egér néhány grammnyi és másfél évig él, a némileg nagyobb patkány már kétszer annyi ideig. Egy macska viszont akár 35 évig is elélhet. A két kutató úgy véli, hogy nemcsak a testméret, hanem az agy nagysága, és annak energiafelhasználása is meghatározó az alvás szempontjából. Az alvás idején ugyanis a szervezet kijavítja az elpusztított idegszövetet és átszervezi a struktúráját.

Amíg a test más részei gyógyítani tudják sérüléseiket, az agynak szünetre van szüksége, az idegsejtek ugyanis viszonylag lassan vagy egyáltalán nem pótolhatóak, ezért életfontosságú a gondolkodó szövetek állandó ápolása és javítása. A károk elsősorban az anyagcsere-folyamatok során keletkeznek, amikor a fölösleges energia megtámadja a sejteket.

A károkat alváshiány esetén alig lehet javítani. Miután a kisebb állatoknak aktívabb az anyagcseréje, többet kell aludniuk, hogy helyreállítsák a pusztító mellékhatások okozta károkat. Az egérnek naponta 14 órányi gondolkodási szünetre van szüksége, míg egy elefánt csak 3 és fél órára pihenteti az agyát, és ez a kiselefántokra is érvényes. Ugyanakkor vannak kivételek, az álatok királya az egérnél is többet alszik, az oroszlánok naponta 18 órán át lustálkodnak. A méret mellett ugyanis az életmód is igen fontos, az oroszlán nyugodtan alhat, amíg a zebrák és antilopok kénytelenek szemmel tartani őt.

Összességében a húsevők többet alszanak, mint a növényevők, de az emlősökről szerzett ismeretek nem érvényesek a madarakra, ők ugyanis csak az agyuk egyik felével alszanak, amíg a másik fele éber marad. A császárpingvinek, a tyúkok vagy kacsák szívesen szundítanak egyet úgy, hogy az egyik szemük nyitva van. Emlősökre és madarakra egyaránt érvényes a közös szabály: "akinél" nagy a kockázat, hogy zsákmányként végzi, kevesebbet alszik - írta az amerikai kutatókat idézve a svájci lap online kiadásában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mégsem egészségesebbek a bioélelmiszerek?

A brit környezetvédelmi miniszter szerint nincsenek bizonyítékok arról, hogy a bioélelmiszerek… Tovább olvasom