Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Ma is alkalmazott gyógyszereket használtak Egyiptomban

Brit és egyiptomi tudósok közösen dolgoznak annak feltárásán, hogy milyen gyógyszereket használtak az ókori Egyiptomban, és honnan származtak a gyógyító eljárások. Az ókori egyiptomiak gyógyászata kifejezetten fejlettnek számított a maga idejében.
A manchesteri egyetem kutatói a Sínai-félszigetre utaztak, hogy összehasonlítsák az ott élő beduin törzsek által használt gyógynövényeket azokkal, amelyeket ókori egyiptomi sírokban találtak.

Az egyik résztvevő, Ryan Metcalf elmondta: az ókori egyiptomiak gyógyászata kifejezetten fejlettnek számított a maga idejében, és sok olyan gyógynövényt használtak, amelyet ma is alkalmaznak az orvosok.

"Nagyon sokat tudtak a gyógynövényekről, és valószínűleg ismerték a cannabis fájdalomcsillapító hatását is" - tette hozzá.

Az egyiptomiak bevett eljárásai közé tartozott a fűzfa kérgének rágcsálása, amely az aszpirinhoz hasonlóan csillapítja a fájdalmat, és mézzel kezelték a nyílt sebeket, annak ugyanis baktériumölő hatása van.

A kutatók úgy vélik, hogy a kiterjedt külkereskedelmi kapcsolatokkal rendelkező egyiptomiak távoli országok gyógynövényeit és eljárásait is átvették.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megtalálták a Stonehenge építőinek faluját

Ősi építmények maradványait fedeztek fel a föld alatt a régészek a legendás angol Salisbury-síkság… Tovább olvasom