Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Halála után 35 évvel megszólalt Jim Morrison családja

Jim Morrison halála "szerencsétlen véletlen" volt, de életére visszatekintve elmondható, hogy élvezetes volt - így vélekedik Stephen George Morrison nyugalmazott amerikai admirális, aki a The Doors együttes karizmatikus énekes-költőjének 35 évvel ezelőtt máig tisztázatlan körülmények között bekövetkezett halála (vagy eltűnése) óta először adott interjút egy, a fiáról készült könyv számára.
Ben Fong-Torres The Doors by The Doors (A The Doors az ajtókon át) című, "engedélyezett" könyvében, amely a héten jelent meg az Egyesült Államokban, megszólal az egykori legendás underground együttes három tagja, Ray Manzarek, John Densmore és Robbie Krieger - az első kettő maga is megírta a maga Morrison-memoárját, sőt, Manzarek még egy regényt is írt, amelyben azt az elméletet támasztotta alá, hogy Jim csak megrendezte saját halálát, hogy eltűnhessen a világ szeme elől - és a 86 éves apa mellett nyilatkozott öccse, Andy és húga, Ann is.

Morrison admirális, aki annak idején az amerikai hadiflotta legfiatalabb négycsillagos tábornoka, az Egyesült Államok vietnami katonai beavatkozásához ürügyül szolgáló 1964-es tonkini incidens stratégiai tervezője volt, a könyvben "nagy örömmel" emlékszik vissza lázadó fiára, aki a 60-as években a háborúellenes erők és fiatal amerikai értelmiségiek egyik bálványa volt. Szüleihez való viszonyának legbeszédesebb tükre az Oedipus-komplexust tárgyaló The End című zenés költeménye, amelyet éveken át műsoron tartott és a koncerteken mindig újabb és újabb részekkel egészítette ki. Az apa szerint Jim azért tagadta meg családját, azért terjesztette azt, hogy szülei meghaltak, mert nem akarta, hogy a családi háttere akadálya legyen pályafutásának. "Tudta, hogy nem a legjobb életcélnak tartottam a rock-zenét, de az is lehet, hogy megpróbált megvédeni minket" - mondta Stephen George Morrison.

Öccse, Andy azt az esetet idézte fel, amikor anyjukkal, a tavaly elhunyt Clarával 1967-ben elmentek a The Doors washingtoni koncertjére, és Jim nem volt hajlandó anyjával találkozni. Húga, Ann, ma úgy látja, hogy Jim "szerette a misztikumot, éppen ezért nem akart sehová sem tartozni".

Jim Morrison síremléke a párizsi Pére-La-Chaise temetőben van, hosszú ideje már Párizs egyik leglátogatottabb látványosságának számít, annak ellenére, hogy hitelt érdemlően még senki sem bizonyította be, hogy a sírban valóban ő nyugszik. A család, amely a mai napig fizet a francia hatóságoknak a sírhely fenntartásáért, megtiszteltetésnek tekinti, hogy Morrison a temetőben olyan óriások közelébe kerülhetett, mint Oscar Wilde, Edith Piaf és Fryderyk Chopin.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újfajta AIDS-et okozó vírust mutattak ki Kamerunban

A HIV-hez hasonló, AIDS-et okozó újfajta vírust mutatott ki egy francia-amerikai vezetésű nemzetközi… Tovább olvasom