Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Elhunyt James Brown

Hetvenhárom éves korában meghalt hétfőre virradóra Atlantában James Brown amerikai fekete énekes, akit a soul-zene "keresztapjaként" emlegettek.
Hetvenhárom éves korában meghalt hétfőre virradóra Atlantában James Brown amerikai fekete énekes, akit a soul-zene "keresztapjaként" emlegettek. A neves művészt tüdőgyulladással szállították szombaton kórházba, menedzsere akkor még úgy nyilatkozott, hogy Brown a jövő héten már ismét színpadra lép. Az első jelentésekből még nem derült ki, hogy mi okozta a halálát.

James Brown pályája éppen ötven éve, 1956-ban kezdődött, legnagyobb sikereit az 1960-as években aratta olyan dalokkal, mint a Bewildered, az It,s Man,s Man,s Man,s World, az I Feel Good, az I Got A Feeling vagy a Sex Machine. Koncertjei azonban egészen az utóbbi évekig élményszámba mentek, még mindig rászolgált a "Mr. Dinamit", vagy "a show-biznisz legkeményebb dolgozó embere" címekre.

James Brown egyike volt azoknak, akik elsőként hirdették a színpadról az Egyesült Államokban a fekete büszkeséget. Zenéje, kemény állásfoglalásai révén a rap előfutárának is tekinthető.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Lázár Ervin

Hosszan tartó, súlyos betegség után 70 éves korában pénteken elhunyt Lázár Ervin, Kossuth- és József… Tovább olvasom