Kisalföld logö

2018. 05. 24. csütörtök - Eszter, Eliza 16°C | 27°C Még több cikk.

Csütörtökön kezdődik a Sundance Filmfesztivál

A 26. Sundance Filmfesztivált január 18-28. között rendezik meg az Egyesült Államokban. Tavaly első ízben meghívást kapott egy, a Magyar Filmunió által benevezett alkotás is: Kenyeres Bálint Before Dawn című rövidfilmje, amit a zsűri különdíjban részesített.
A független filmek legnagyobb seregszemléjének története a népszerű téli üdülőhelyen, a Utah állambeli Park Cityben indult. Robert Redford filmszínész, rendező és producer az általa alapított Sundance üdülőtelepen hívta össze 1981-ben barátait, kollégáit, hogy megvitassák, miként lehetne az amerikai film művészi értékét emelni. Az eredmény a Sundance alapítvány és intézet létrehozása lett, s 1985-től az intézet támogatásával és keretében rendeznek minden év januárjában filmfesztiválokat.

A Sundance Filmintézetet a hivatalos stúdióktól független fiatal filmkészítők támogatására alapították. Redford tisztában volt azzal, milyen nehéz a hollywoodi főáramlattól független filmet készíteni, illetve a már kész alkotásokat megismertetni a világgal. Az intézet sokféle művészeti tevékenységnek ad otthont, szervezésében képzési programokat indítanak, fesztiválokat rendeznek a világ több pontján, a kaliforniai egyetemen létrehozták a Sundance gyűjteményt a független filmek megőrzésére. Az intézet tízmillió dollárt meghaladó éves költségvetésének egyharmadát maga teremti elő, kétharmadát támogatóktól kapja, tevékenységét 25 tagú tanács irányítja.

A Sundance Filmfesztiválokat minden év januárjában rendezik a nemzetközi filmipar új hangjainak támogatására. A nemzetközi zsűri az elismeréseket négy kategóriában - Európa, Egyesült Államok, Latin-Amerika és Japán - ítéli oda a legjobb forgatókönyvnek, 2005 óta különdíjjal tüntetik ki a legjobb külföldi dokumentumfilmet is. A győztes filmek 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesülnek, de ennél sokkal fontosabb a rájuk irányuló figyelem. Az áttörés 1989-ben következett be, ekkor vetítették Steven Soderbergh Szex, hazugság, videó című művét, amely a kritikai elismerés mellett jelentős anyagi hasznot is hozott. A filmre felfigyelt Hollywood is, azóta egyre több sztár látogat ide. A Sundance Filmfesztiválon olyan tehetségek indultak el a siker útján, mint Brad Pitt, Liv Tyler és Quentin Tarantino.

Robert Redford 2002-ben tiszteletbeli Oscar-díjat kapott, amellyel többek között a Sundance keretében kifejtett rendezői, produceri, valamint "tehetségkutatói" munkásságát is elismerték.

Az alapítvány és az intézet támogatásával külföldön is tartanak műhelygyakorlatokat, Magyarországon például 1997 óta. A közép- és kelet-európai forgatókönyvírói stúdium egyik fő szorgalmazója Gazdag Gyula filmrendező volt, aki maga is tanított a Sundance Institute munkatársaként. Az amerikai földrészen komoly erkölcsi elismerésnek örvendenek a Sundance-műhelyekben megmérettetett forgatókönyvek, amelyek legjobbjaiból filmek is készülnek.

Redfordnak már saját tv-csatornája is van, a Sundance Channel, az interneten működik a Sundance Online Festival, amelynek révén a szervezet saját honlapjáról elindulva lehet filmeket megtekinteni.

A 2006. évi fesztiválon összesen 200 művet mutattak be 29 országból, ezek majdnem fele világpremier volt. Hollywoodi sztárok - így Jeniffer Aniston, Sharon Stone és Bruce Willis - nevével fémjelzett filmeket is bemutattak, de a dokumentumfilmek műfaja tört előre.

Első ízben meghívást kapott egy, a Magyar Filmunió által benevezett alkotás is: Kenyeres Bálint Before Dawn című rövidfilmje. Az előtte és azóta számos nemzetközi díjat elnyert alkotást a Sundance Fesztivál zsűrije különdíjban részesítette.

Krónika Hírszolgálat

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rekonstruálták Dante arcát

A legújabb kutatások és rekonstrukciók alapján Dante Alighieri vonásai nem volt annyira élesek, nem… Tovább olvasom