Kisalföld logö

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 20°C Még több cikk.

Csilivel elpusztíthatóak a ráksejtek?

Brit kutatók rájöttek, hogy a csili egyik összetevője képes lehet bármilyen ráksejt elpusztítására, ráadásul mellékhatásokat sem okoz. A csili csípősségét adó capsaicinról a tesztek során kiderült, hogy megöli a ráksejtek több fajtáját is, például a hasnyálmirigyben kialakult daganatos sejteket, amelyek ellen a legnehezebb küzdeni.
Timothy Bates, a Nottinghami Egyetemen végzett kutatás vezetője elmondta: úgy tűnik egy "achillesi sarokra" bukkantak, a capsaicin ugyanis a tumorsejtek energiaforrását támadja. A szert már eddig is használták például a pikkelysömör gyógyítására.

A kutató szerint a felfedezés választ adhat arra, hogy egyes népeknél, például a mexikóiaknál vagy az indiaiaknál miért alacsonyabb az egyes daganatos megbetegedések aránya, mint a nyugati világban. Ezek az emberek ugyanis igen fűszeresen főznek, és ételeikbe gyakran tesznek csilit.

A brit rákkutatási intézet munkatársa szerint azonban az eredményekből nem szabad azonnal arra következtetnünk, hogy ha sok csilit eszünk, akkor megelőzzük a daganatokat. Az eredmények csak klinikai tesztekből származnak, humánkísérleteket azonban még nem végeztek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minél kisebb egy állat, annál többet kell aludnia

Minél kisebb egy állat, annál több alvásra van szüksége, de a testméret más pszichológiai… Tovább olvasom