Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

50 millió év múlva csak egy kontinens lesz a Földön

A távoli jövőben ismét csak egy kontinens lesz a Földön, akárcsak egykor az ősföldrész, a Pangea – állítja Frank Press amerikai geológus. Press a jelenlegi kontinentális mozgások alapján próbálta kiszámítani, hogyan változtatják meg a geológiai erők a Föld felszínét.
Amint a Die Welt című német lap internetes kiadásában olvasható, arra jutott, hogy Afrika tovább halad majd Észak felé, maga előtt tolva a Földközi-tenger medrét, és megszüntetve magát a tengert. Az Alpok ennek következtében jóval magasabbra emelkedik majd, a Vörös-tenger pedig eltűnik. Észak-Amerikában Los Angeles a Csendes-óceáni lemezzel együtt északi irányban mozdul és végül Alaszka előtt landol a vizekben. Mindez 50 millió év múlva következik be.

Egy másik geológus, a texasi Christopher Scotese számításai szerint 250 millió év múlva lesz csak egyetlen óriási kontinens a Földön. Ausztrália északi irányba mozdul majd, eltörli Indonézia és Malajzia 13 ezer szigetét, aztán az óramutató járásával ellentétes irányba indul, hogy elnyelje a Fülöp-szigeteket, és végül egybeolvadjon Ázsiával. Hasonló dolog történik az Antarktisszal is: északi irányba haladva behatol az Indiai-óceánba, Madagaszkár és Indonézia közé ékelődik, és az Indiai-óceánt beltengerré teszi.

Drámaian hangzanak az előrejelzések az Atlanti-óceán számára: míg jelenleg a Közép-Atlanti hátság terjeszkedik, a távoli jövőben ismét zsugorodni fog, és Amerika, valamint Európa és Afrika két oldalról egyre közelebb kerül egymáshoz. Végül egyetlen földrész keletkezik, amit Scotese professzor Pangea Ultimának nevez: az óriásföldrészen belül lesz egy kis beltenger, de egyébként az egészet hatalmas, üres óceán veszi majd körül.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megtalálták Mona Lisa sírját

Egy olaszországi művészettörténész azt állítja, megtalálta a sírját annak a hölgynek, akiről… Tovább olvasom