Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

X-Faktor: Már csak egy csapat van versenyben

Zámbó Krisztián lehet akármilyen hamis, továbbjut. Fehér Zoli ismét párbajozott, és ismét bennmaradt. Feró csapata, a Spirit búcsúzott a műsortól. Galéria.
James Bond-napot tart az RTL Klub az X-Faktor harmadik élő showjában.

Ördög Nóri bevonulásával magasra tette a lécet: néhány férfi táncos kíséretében komoly tornagyakorlatokat mutatott be a mórahalmi származású tévés.

X-Faktor, harmadik élő show, 2012. október 27.. Fotó: RTL Klub/Sajtóklub (galéria)

Az első produkcióban Zámbó Krisztiánt láthattuk és hallhattuk, aki Tina Turner Goldeneye című dalát próbálta előadni. Ahhoz képest, hogy a produkció milyen volt, Malek Miklós és Geszti Péter még nagyon finoman fogalmazott, amikor hamisnak és erőtlennek nevezte Jimmy fiának előadását. Keresztes Ildikó hivatalból el volt ájulva Krisztiántól, és ezúttal Ferót is maga mellett tudhatta.

X-Faktor, harmadik élő show, 2012. október 27.. Fotó: RTL Klub/Sajtókulb (galéria)

Aztán egy újabb megosztó előadó következett: Csobot Adél. A foxtrot ezúttal is jól ment neki, Madonna Die Another Day-ét énekelte el. A mentorok megosztottsága nem maradt: Maleknek és Gesztinek tetszett a produkció, Ferónak és Keresztesnek is, de ők már szemére vetették a nagykárolyi lánynak, hogy ugyanazt mutatja hétről-hétre. Erre Geszti azt mondta, hogy a versenyzőknek a saját műfajukban kell sikeresnek lenniük.

X-Faktor, harmadik élő show, 2012. október 27. Fotó: RTL Klub/Sajtóklub (galéria)

Lass Bea a következő előadó. Nancy Sinatra Bang Bang My Baby Shot Me Down című dalával jött, Ferónak nem tetszett. Beát leszínésznőzte, Keresztes erre kiakadt Feróra. Gesztinek sem tetszett a dal - nem az előadás, a dal - Keresztes Gesztire is kiakadt. Malek szerint Bea tehetséges énekes, de a produkció neki sem tetszett, mert ez a műfaj számára zsákutca. Keresztes Ildikó mindenkit kioktatott újra és megdicsére Beát. Aztán Ördög Nóri faggatni kezdte Beát, akinél eltörött a mécses.

X-Faktor, harmadik élő show, 2012. október 27. Fotó: RTL Klub/Sajtóklub (galéria)

Fehér Zoli érkezett eztán a Licence to Kill című dallal, Keresztes Ildikó imádta a produkciót. "Csak mutatom, Muci, hogy hogyan tudok rajongani másnak a mentoráltjáért" - szúrta oda Maleknek. Gesztinek is tetszett a dal, Malek szerint ez volt Zoli eddigi legjobb produkciója. Most Ferón a sor, akinek nem tetszett a dal (és lehurrogta a kiabáló nézőket).

X-Faktor, harmadik élő show, 2012. október 27. Fotó: RTL Klub/Sajtóklub (galéria)

Feró egyik állva maradt csapata, a Spirit jött a Tainted Love-val. Maleknek és Keresztesnek tetszett, Gesztinek nem annyira (Jobb nézni titeket, mint hallgatni). Feró örült a csapat előadásának.

X-Faktor, harmadik élő show, 2012. október 27. Fotó: RTL Klub/Sajtóklub (galéria)

Szabó "Kockahas" Dávidon a sor. A Millennium című dal Ferónak tetszett ("Ez végre nem volt operettszínházas"), Keresztesnek tetszett, Gesztinek is. Malek viszont a hangokat is hallotta, ezrt mondta, hogy lehetett volna jobb is a produkció.

X-Faktor, harmadik élő show, 2012. október 27. Fotó: RTL Klub/Sajtóklub (galéria)
A szegedi Kovács László "Stone" a következő versenyző a színpadon. Keresztes Ildikó a mentoráltját megdicsére, Malek szerint Stone küszködött a dallal. A You Know My Name Nagy Feró szerint nem volt jó választás, és ezt a véleményt Geszti is osztotta.

X-Faktor, harmadik élő show, 2012. október 27. Fotó: RTL Klub/Sajtóklub (galéria)
Tom Jones I Could Do Anything If című dalát adta elő Oláh Gergő. Ezúttal is tökéletesen és hibátlanul (akár le is fújhatnánk a további versenyt, ha az énektudás döntene, mert Gergő messze a legjobb énekes az idei X-Faktorban). Az őrjöngő ováció közepette Malek Miklós azt mondta, hogy egy problémája van a fiúval, hogy nem tud hibázni. Feró és Keresztes is azt kéri Gergőtől, hogy vegyen vissza, mert mások is vannak itt. Geszti szerint az az elképesztő, hogy a fiú még élvezi is az egészet.

X-Faktor, harmadik élő show, 2012. október 27. Fotó: RTL Klub/Sajtóklub (galéria)

Ha véletlenül mégsem Oláh Gergő nyerné az X-Faktort, akkor bízom benne, hogy Antal Timi lesz az, aki a végén a legboldogabb lesz. Malek Miklós mentoráltja egy zongorán ülve - néhány bizonytalan hanggal - kezdte a New York című dalt, aztán belejött Svinnige skole nótájába. Gesztinek tetszett a dal, Keresztesenek is, és Feró sem tudott belekötni. Malek nagyon izgult, de Timi 100 százalékos volt.

X-Faktor, harmadik élő show, 2012. október 27. Fotó: RTL Klub/Sajtóklub (galéria)
A sort a Like zárta Paul McCartney és a WINGS Live and Let Die című dalával. A lánycsapatot mindenki dicsérte, legfőképp Keresztes Ildikó, aki ma mindenkitől elájult. Gesztinek a lányok haja is bejött.

X-Faktor, harmadik élő show, 2012. október 27. Fotó: RTL Klub/Sajtóklub (galéria)

Vége a 10 produkciónak, ketten hamarosan párbajozni fognak, valaki pedig kiesik. Közben kiváncsian várjuk, hogy ki a fene lehet a "magyarországi 007-es, aki mindig úgy mutatkozik be, hogy ő James Bond".

Nos, a magyarországi 007-es természetes nem más, mint Stohl András, Daniel Craig magyarhangja, aki ezúttal azt is megmutatta, hogy énekelni is jól tud. Legalábbis jópár ma esti produkció gyengébb volt, mint Buci előadása.

Továbbjutók: Csobot Adél, Antal Tímea, a Like, Lass Bea, Stone, Zámbó Krisztián, Oláh Gergő és Szabó Dávid. Fehér Zoltán és a Spirit párbajozik.
_____________________________________
A Spirit kezdte a párbajt a Jazz+Az Csepp a tengerben című dalával. A produkció jelentős részében a trió csak keresgélte a hangokat (főleg a fiúk).

Fehér Zoli az előző széria győztesének, Kocsis Tibornak a Valamit elrontottam című dalát énekelte. Szintén gyengén kezdte, a végére valamennyire belejött.

X-Faktor, harmadik élő show, 2012. október 27. Fotó: RTL Klub/Sajtóklub (galéria)
Ferónak a Spirit az ő gyémántja. A Beatrice egykori frontembere bízik a további munkában, és annak ellenére, hogy szerinte Zoli hibátlanul énekelt, mégis Fehér Zoltánt küldené haza. Geszti köszönte a Spiritnek, hogy az ő dalát énekelték, és jó csapatnak tartja őket, de Zolit nagyságrendileg jobbnak tartja, így a Spiritet küldené haza. Keresztes szeret mindenkit, de a Spiritet küldi haza. Malek Miklós meglepődött, hogy kik jutottak a párbajba. A párbajdal alapján döntött, így ő is a Spirit távozása mellett döntött.


Fehér Zoli marad versenyben, a Spirit kiesett.

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. Mankapunka 2012. október 29. 16:00
    „Mi van itt Paprika TV???”
  • 31. frjutti 2012. október 29. 15:12
    „:) :) AKELA4! :) :)
    olvass utána az "eredeti " mákosgubának....amt kelttésztából készítettek anno.
    Amit írtam egyébként én is a Wikipediáról másoltam ide.
    De nekem aztán tök mindegy, hogy te mit nevezel annak! :)”
  • 30. akela4 2012. október 29. 14:33
    „http://www.youtube.com/watch?v=b4vgQyalK84

    http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1kos_guba

    A kifliket karikára vágják, leöntik vaníliás cukorral vagy igazi vaníliával ízesített forró tejjel. A kifli fölszívta a tejet, ezután megszórják a cukros mákkal és azonnal tálalják, vagy előtte kicsit tepsiben átsütik.

    A receptek vidékenként változhatnak, de a mákos guba az csak forrázással készül éa a többit nevezhetik akárminek is!”
  • 29. enéh 2012. október 29. 14:28
    „Keresztes (playback-hang) Ildikó jobban tette volna, ha be sem válogatja, de max. az első adás után elküldi Krisztiánt. Ehelyett azóta is azt várja, hogy elfogadhatót nyújtson a srác. Ennek az esélye 0. Oláh Gergő viszont tényleg istenadta tehetség, minden héten iszonyú jó, a hangja és mozgása is természetes, hibátlan. Antal Timi is jó, de nem olyan természetes. Adél jól mozog a színpadon, de az énektudása még hagy kivetnivalót. A csapatok közül a most kiesett Spirit nekem majdnem mindig fülsértően disszonáns volt. Mondjuk jó néző sem vagyok, most is csak a végét láttam, a reklámok alatt elkapcsolok és nem fogok szavazni.”
  • 28. akela4 2012. október 29. 14:06
    „A műanyag liba helyet dublőr csinálta a bevonulót!

    http://hvg.hu/panorama/20121029_Dublor_szaltozott_Ordog_Nora_helyett_az_X#rss”
  • 27. frjutti 2012. október 29. 13:05
    „AKELA4!
    Rosszul tudod...
    "A mákos guba vagy mákos gubó vagy bobajka egy jellegzetes magyar édesség, de ismert Németország keleti felén (Mohnpilen) és Lengyelországban (makówki) is. Eredetileg karácsonyi ünnepi étel volt, és abban a hiszemben sütötték, hogy a sokszemű mák sok szerencsét, sok pénzt hoz az új esztendőben.[1] Napjainkban már egész évben készítik ezt a desszertet. Leginkább szikkadt vizes kiflit használnak az elkészítése során, de a hagyományos módon elkészítve kelt tésztából készül. A századforduló idején még a kemence földjén a kenyerek mellett sütötték, később már sütőben, tepsiben."....
    Még a kifliből készültet is meg kell sütni!”
  • 26. .Atis 2012. október 29. 11:44
    „Véleményem szerint az idei mezőnyt egyik korábbival sem lehet egy lapon említeni... Hol vannak ezek egy Vecához vagy Nikolashoz... Az idei év siralmasan sz@r...
    A Nóri viszont (szerintem) jól csinálja a dolgát és tetszett ahogy bevonult.. :)”
  • 25. Kati1955 2012. október 29. 09:49
    „Nem szeretem Bucit, de meg kell mondanom, hogy nem gondoltam, hogy ilyen jól énekel. Zámbó Krisztián még az is lehet, hogy meg fogja nyerni, mert a Jimmy rajongók érdemtelenül szavaznak rá. Nem lett volna szabad beválogatni a 12-be.”
  • 24. akela4 2012. október 29. 08:19
    „A liba akkor is liba marad, ha agyondícsérik!

    Ördög Nóra a reppereknek az ígérte, hogy majd süt nekik mákos gubát!

    Vajon miből, mert neki is kevés sütnivalója akad és tudtommal nem kell sütni a percek alatt elkészíthető ennivalót!”
  • 23. akela4 2012. október 29. 08:15
    „A legnézettebb videómegosztón a legutóbbi élőshow egyetlen felvételén Oláh Gergő látható csak 3 nappal utána!

    Ennél többet nem is érdemel, hiszen még a nagy öreg Stene is már angolul vartyogott legutóbb!

    Ahogy pedig erőltetik az énekeseket az öltöztetők az egyenesen botrány!

    Az első válogatón az utcáról különb szerelésben lépett fel Csobot Adél is!”
  • 22. Mankapunka 2012. október 29. 00:29
    „VJack Így már OK!!!!!

    Túra Első és második X-faktornak még meg volt a varázsa,akkor mindenkinek új volt. 5. alkalommal indítani.
    Így vagyok a Fókusz meg a szombati + műsorukkal is. Régen jók voltak a témák. Mostmár tiszta búlvár lett,nézhetetlen.”
  • 21. GD 2012. október 28. 23:17
    „Döbbenetesen sz.r mezőny.
    Oláh Gergő remélem viszi valamire (esetleg Antal Timi is), Csobot Adél celeb k...ának jó lesz, Zámbónak meg ott neve. A többi mehet vissza kapálni a műsor után egy hónappal.”
  • 20. Túrabakancs 2012. október 28. 21:40
    „Manka!
    Van pár műsor ami nézhető az RTL-en, a csatornának úgy összességében a kulturális struktúrája az ami gyomorforgató. Meg a rengeteg kisebbségi meleg szerkesztője, műsorvezetője stb...
    A témához: Nem Zámbó K. a hibás hogy elindult ezen a versenyen, hanem Keresztes Ildikóé, aki beválogatta
    magához. Tudta hogy a Krisztián apjának rajongói a végsőkig szavazhatják a pártfogoltját, ez az ami a többiekre
    nézve igazságtalan, sőt gusztustalan lépés volt. Annyira hamis a srác, hogy az leírhatatlan!!! Bár pozitívum a részéről, hogy van önkritikája... Gergő+Timi+Adél a nyerő elvileg, de már nem csodálkoznék semmin sem ennél a műsornál.Ördög Nóra hibátlanul vezeti a műsort, szépen érthetően beszél. A Voice műsor gagyi nagyon, az énekesek
    viszont jók. A Mező Misi túl sok, egy ripacs nagyképű emberke.”
  • 19. VJack 2012. október 28. 20:16
    „Mankapunka - én meg ilyen HDD-s rögzítőről szoktam. Szintén reklám nélkül, a reklámblokk számomra felér egy élve eltemetéssel. X Faktort is úgy néztem, de reklám nélkül is borzasztó volt. Nézem nyomorult mentorokat, ahogy meggyőződés szikrája nélkül dicsérik a sajátjukat... Na, azt kb. ennyi a TV-s ténykedésem.”
  • 18. Mankapunka 2012. október 28. 17:32
    „VJack

    Én is megnézem,csak nem a TV-ben. Neten fent van,reklámok nélkül.”
  • 17. VJack 2012. október 28. 17:19
    „Mankapunka én még a barátok közt-öt is megnézem. Én vagyok a legalja. :)”
  • 16. zsír.a.buli? 2012. október 28. 16:31
    „katasztrofális...”
  • 15. Mankapunka 2012. október 28. 16:02
    „Én csak azt furcsállom,hogy másik cikknél megy a hangoztatás,hogy én ilyen szenny csatornát nem nézek.

    Ahhoz képest már van 14 komment,ami egy átlagos számnak megfelel. Csak azt nem értem,miért vagytok általában itt a neten képmutatóak,mint az életben.”
  • 14. toto72 2012. október 28. 15:24
    „Egy valós értékelés erről a szar műsorrol.
    http://comment.blog.hu/2012/10/28/a_bikicsunajbol_junomajnem_lett_az_x-faktorban?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2012_10_28&utm_campaign=index”
  • 13. Losba 2012. október 28. 15:06
    „stol szerepelt???
    ...menjenek a p..ba...”
32 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Testfestő fesztivál Fokvárosban - galéria

Dél-Afrikában rendezték meg Bodyspectra nevű fesztivált. Tovább olvasom