Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

VV Fannival előre kitervelten végezhetett gyilkosa

Az előzetesbe helyezett politikus nem tett beismerő vallomást.
Kedden a BRFK hivatalosan is megerősítette a Borsnak, hogy a november 20-án eltűnt VV Fanni ügyében előzetes letartóztatásba helyezték ifjabb B. L. egykori MSZP-s jelöltet, politikust, aki ellen személyi szabadság korlátozása, emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás, és Fannit továbbra is eltűnt személyként keresik.

A Bors szerint a rendőrségnek több olyan bizonyíték is van a kezében, ami szerint megölték a lányt. A luxusház kamerafelvételein – ahol Fanni albérlete volt – látszik, hogy B. L. éjszaka érkezett, majd az ölében vitte el a fiatal nő vélhetően már élettelen testét. A városi kamerák segítségével végig tudták követni a férfi útját Dunaújvárosig. A rendőrök állítólag pajszert, kést és fegyvert is találtak az autóban.

Mindezt az egykori valóság­show-hős édesanyjával, Katalinnal hétfőn személyesen is közölte a rendőrség, akit felkészítették a legrosszabbra.

A Bors úgy tudja, az előzetesbe helyezett politikus nem tett beismerő vallomást, így a rendőrség továbbra is nagy erőkkel nyomoz az ügyben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Recepthelyesbítés - Angol karácsonyi torta

Recepthelyesbítés - Angol karácsonyi torta
Szerdán megjelent Gasztro magazinunk 10. oldalán az Angol karácsonyi torta receptje rosszul jelent… Tovább olvasom