Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

VV Éva: Szandika egy k**va!

Hiábavaló volt Sanyi látogatása, a villa plasztikcicája ugyanis ismét hasonló állapotba került, mint amikor az RTL Klub ki akarta zárni a játékból.
Szandika egyelőre nem renitenskedik, viszont másról sem tud beszélni, csak arról, hogy haza akar menni. Vasárnap este már egy üzenetet is küldött Sanyi számára: készítse a kacsás takarót, mert hamarosan megy haza. Hisztije pedig kiverte a biztosítékot Évánál; a lányok egymás torkának estek, és ahogy azt már tőlük megszokhattuk, a vita hevében egyikőjük sem fogta vissza magát. Ami azért furcsa, mert a két lány korábban nagyon jóban volt, és inkább támogatták, mint bántották egymást. Sőt a kebelbarátnők együtt aludtak, csókolóztak is egy-egy bulin, de a magazin fotózásán is összeölelkezve pózoltak a kamerák előtt - írja a Blikk.

Ezért látszik, hogy tényleg nagy lehet a baj a villában, Éva még le is k*rvázta a barátnőjét. Éva szerint ugyanis azzal, hogy Szandika sztriptízbárban táncol, k*rválkodik. Majd azt mondta róla, hogy Szandika csak döglik és zabál, nem csinál semmit, egy lusta disznó, aki a könnyebb utat választotta, hiszen k*rválkodott. Persze Szandinak sem kellett ennél több.

A teljes cikket olvassa el itt.


Olvasóink írták

  • 1. gyufa 2011. február 22. 09:19
    „Bagoly mondja verébnek, hogy nagy fejű.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Negyedtonnás a legkövérebb brit tizenéves

Negyedtonnát nyom Nagy-Britannia legkövérebb tizenévese, pedig két éve sikerült egy mázsát fogynia. … Tovább olvasom