Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

VV5: Gergő kell a nőknek

Attila és Péter Kingával "nyerette meg" a védettséget jelentő lila kendőt. Gergő áttörést ért el Seherezádénál, de Eszter bezavart a képbe, Gergőt kérte karácsonyra!
Veronika elvesztése Péter szemébe még könnyeket is csalt. Nem viselte túl jól, hogy a lánynak el kellett hagynia a Villát. Azonban váratlan fordulat történt, Péter Csabával elegyedett beszélgetésbe. Ebből természetesen Attila sem maradhatott ki, csatlakozott hozzájuk, de egyből össze is vesztek a Helyes pasival. Az este azonban egy másik, nem várt fordulatot is vett. Gergő áttörést ért el Seherezásénál, ennyire még soha nem került közel a lány bugyijához. Eszter és Kinga azonban nem örült ennek a fordulatnak.

Az adventi szekrényként kedden Fecó és Vera nyithatta ki. Ajándékuk az volt, hogy kimehettek egy Duna-parti sétára. Fecó nagyon rácsodálkozott a folyóra, hiszen ahogy mondta, még soha életében nem látta. A villalakók nagyon örültek pár Vera-mentes órának, sőt annak örültek volna néhányan a legjobban ha a két játékos vissza sem tér a Villába. Közben Seherezádé és Attila összekülönbözött egy csokin. A lány meggyanusította ugyanis a fiút azzal, hogy megdézsmálta az édességkészletét. Mikor Fecó és Vera megjöttek a sétáról, a Dumagép teljes extázisban mesélte élményét a többieknek.

Megszólalt az Aréna "hívószava" is, ahova szintén beköszöntött a karácsony. A legtöbben Attila és Vera elől vették volna el a lila kendőt. Az első feladat az volt, hogy karácsonyfát díszítsenek a lakók, de természetesen nem volt ez ennyire egyszerű. Hármas csapatokat kellett alkotniuk, és manóként nekiálltak a díszítésnek. A lila kendőhöz Péter, Attila és Kinga került a legközelebb, ők díszítettek a leggyorsabban. A két fiú, ahogy az tőlük megszokott, összebeszélt, hogy kié legyen a védettséget jelentő kendő.

A második fordulóban mindhárman táncoltak. Kinga kezdte, és jócskán gyűjtötte a pontokat. Péter táncolt másodiknak, de elviccelte a dolgot, Attila szintén. A "kispadon" ülő villalakóknak nem tetszett, hogy a két fiú elbohóckodta a táncot. Attila később elmondta, hogy egy darabig fej-fej mellett haladt Kingával, ahol rádöbbent, hogy ha nem vesz vissza, még a végén megnyeri a táncot, amit pedig nem akart! Balázs, megdorgálta a csapatot - főleg az érintetteknek címezve mondandóját - a túlzott taktika miatt. Később mindenki elmondta a véleméynét Kingának, aminek ő egyáltalán nem örült, sőt, teljesen megsértődött!

Az előző éjszakai "Gergő-Seherezádé ágyjelenet" nem marad szó nélkül. Vera felhozta a többiek előtt, hogy Eszter hogyan reagált az este történtekre. Természetesen kisebb vita alkult ki, Sehi pedig vérig sértődött, hogy őt mikkel vádolják. Ezt követően karácsonyi kívánságműsort tartottak, ahol Eszter azt kérte, hogy Gergő masszírozza meg őt, hogy még közelebb tudjank egymáshoz kerülni. Ez aztán olajat öntött a tűzre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sportoljon, pihenjen és ápolja a bőrét - ezt kérik a nők karácsonyra a párjuktól

Egy friss felmérés szerint a magyar nők közel fele szeretné, ha párja többet sportolna és aludna,… Tovább olvasom