Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

˝Villants velünk 2010-ben!˝ Bemutatunk néhány pályaművet!

"Villants velünk 2010-ben!" című fotópályázatunkra már számos kép érkezett. Továbbra is várjuk az ötletesebbnél-ötletesebb pályaműveket!


Fotózz tájképet, csendéletet vagy portrét! Témakörtől függetlenül bármilyen alkotás beküldhető a „Légy a kisalfold.hu/nyugatmagyar.hu legjobb fotósa 2010-ben!" című fotópályázatra. A lényeg, hogy az általad készített képen szerepeljen a kisalfold.hu vagy a nyugatmagyar.hu logója! Fontos, hogy csak egyetlen fényképpel nevezhetsz (!), amelyet JPG formátumban, legalább 800*600 pixeles méretben kell elküldened a villants@kisalfold.hu email címre legkésőbb 2010. november 30. éjfélig. A levélben ne felejtsd el feltüntetni nevedet, életkorodat, és elérhetőségedet. A tárgy mezőben pedig a következőt: „Villants velünk 2010- ben!".

Lássuk az elsők között beérkezett pályaműveket:

Mezei Botond
A "Villants velünk 2010-ben" fotópályázatra beérkezett kép Mezei Botond alkotása.


Nunkovics Róbert
A "Villants velünk 2010-ben" fotópályázatra beérkezett kép Nunkovics Róbert alkotása.

alkotása
A "Villants velünk 2010-ben" fotópályázatra beérkezett kép Németh Jenő alkotása.


Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az általuk készített fotókon a hivatalos kisalfold.hu vagy a nyugatmagyar.hu logó szerepeljen. 

Pályázati feltételek:

MANIPULÁLT FOTÓ NEM KÜLDHETŐ BE!

Nem számít a fotó manipulálásának:
- a kisalfold.hu vagy a nyugatmagyar.hu logó ráillesztése a képre.
- A kép megvágása, a zavaró elemek levágása, a kép orientációjának megváltoztatása.
- A teljes képet érintő színkorrekció. A kép fényességének, kontrasztjának, élességének állítása.
- A színes felvételek fekete-fehérré alakítása.
- Analóg felvételeknél a szkennelési/digitalizálási hibák (karcolás, porszem) kiretusálása.

A fotók manipulálásának számít:
- Képelemek kiretusálása/hozzáadása
- A kép egyes részleteinek különálló, markáns színkorrekciója.
- Digitális effektek vagy szűrők alkalmazása az utómunka során.


Továbbra is várjuk a pályaműveket! Légy Te a kisalfold.hu/nyugatmagyar.hu legjobb fotósa 2010-ben! Gyere és villants velünk! 
 

Támogatók:

Manó Babaház

Győr Plaza

Fekete Macska

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gwyneth Paltrow a sikersorozatban

A Glee című zenés sikersorozatban vállalt vendégszerepet Gwyneth Paltrow Oscar-díjas amerikai… Tovább olvasom